Csallóközi akkumulátorgyár: ideiglenes stop

Dunaszerdahely |

<p>A Nagyszombati Kerületi Bíróság szeptember 16-ai hatállyal felfüggesztette a Szlovák Környezetvédelmi Főfelügyelőség (SIŽP) által az egyházkarcsai akkumulátorgyár megépítésére kiadott végzésének végrehajthatóságát.</p>

A legfelsőbb környezetvédelmi hatóság 2009. szeptember 25-i keltezésű végzése értelmében az osztrák Banner Batterien cég még tavaly megkezdhette volna az építkezést a Csallóközben. A cég vezetéséhez közel álló személyek úgy fogalmaztak: ezek után „kizárólag a vállalat tulajdonosain múlik, mikor fognak hozzá a gyár megépítéséhez”. Dunaszerdahely vezetése megtámadta a környezetvédelmi szerv végzését, mivel – Hulkó Gábor jogász, Dunaszerdahely polgármester-helyettesének korábbi nyilatkozatát idézve – „mindazon túl, hogy az üzem megépítése negatív hatással lehetne az életkörnyezet minőségére, nehezményeztük azt is, hogy nem vehettünk részt a véleményezési eljárásban.” A város vezetése a Nagyszombati Kerületi Bírósághoz fordult jogorvoslatért, mely úgy találta: az egyházkarcsai ipari park megépítése komoly beavatkozást eredményezne az életkörnyezetbe egy olyan térségben, melynek ivóvízkészlete a szlovák kormány 46/1978-es rendelete értelmében fokozott védettséget élvez.
A város vezetése 2010. március 15-én aláírásgyűjtést szervezett az üzem megépítése ellen; ezt megelőzően 2007-ben a Kukkónia Polgári Társulásnak sikerült ötezernél több civilt megnyernie az ügynek. Vezetője, Horváth Ákos mérnök elmondta: előrelépésnek tekinthető, hogy egy új eljárás veszi kezdetét, melyben az érintettek is részt vehetnek.
A Nagyszombati Kerületi Bíróság határozata ellen 15 napon belül lehetett fellebbezni; Michal Jurči, az SZK Legfelsőbb Bíróságának szóvivője elmondta: október 8-ig ezzel a lehetőséggel a felek egyike sem élt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?