Családtörténet-kutató gimnazisták

Kifejezetten határon túli magyar diákoknak szólt a kiírás „Családom története” témában. Az ipolysági gimnáziumból öt diák vett részt a pályázaton, s közülük két II. B osztályos lány munkája bizonyult a legjobbnak. Antalicz Anikó a képekkel együtt kilencoldalas munkájáért kapta meg az első helyet, Cseri Kinga pedig háromoldalas anyagával érdemelte ki a második díjat. Tóth Tibor történelem-angol szakos tanár, a diákok felkészítője szerint fontos, hogy a gyerekek megismerkedjenek a múlttal, s azon belül a családjuk történetével, hiszen kibomlik ezekből a kutatásokból a „mi tipikus közép-európai történelmünk; a cél az volt, hogy kimutassák, a XX. század sorsfordító történelmi eseményei hogyan hatottak a kisközösségekre, az egyszerű emberek életére”. A tanár elmondta, ő csak véleményezte az összegyűlt anyagot, az eredményeket, a gimnazisták önállóan végezték a kutatásokat, interjúkat készítettek, alaposan körbejárták a témát. A palásti Antalicz Anikó gyakran meglepődött kutatás közben: „sok érdekes dologra derült fény, olyan tényekre, történetekre, melyek eddig családi titkok voltak, senki nem akart róluk beszélni, de most kénytelenek voltak. Nagyon örülök, hogy így megismertem a családot. Első a családtörténet, ha ezt nem becsüljük meg, akkor a nemzeti értékeinket sem tudjuk megbecsülni”. A diáklány az 1900-as évektől térképezte föl nagyon részletesen a család történetét, a két világháború mellett a legnagyobb terjedelemben a reszlovakizáció és a kitelepítések korszakával foglalkozott. Paláston a deportálások szinte minden családot érintettek, a dédszülőket 1946. december 16-án hurcolták el Csehországba, de viszonylag rövid idő múlva megszöktek, hazatérve „egy ideig a pincében bujkáltak, de nem hiányoztak senkinek, valószínűleg a cseh gazda nem jelentette be eltűnésüket, s így folytathatták addigi életüket”. A nagyszülőknek nehezen eredt meg a nyelvük, aztán meséltek a nyomorról, a rossz körülményekről, arról, hogy egyik felmenőjük egy báró törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot. „A családtörténetet 1993-ban fejezem be, ekkor halt meg az üknagyapám testvére. A falu szinte szentként tisztelte, csak úgy emlegették: az imádkozós néni. Nem volt gazdag, de sok rendházat támogatott, rengeteget zarándokolt, a történelmi Magyarország jó részét bejárta” – mesélt Anikó. Voltak persze „fekete bárányok” is, a nagyszülők alig akarták előkeresni azt a hetvenes években megjelent Új Szót, amelyben egy cikk a partizán üknagyapa hídrobbantó akciójáról szól. „Ő eltűnt a második világháború után, munkatáborba vitték, megölték, lehet, hogy többet is tudnak, de erről már tényleg nem beszéltek”. Az ipolybalogi Cseri Kinga bevallása szerint az ő családjában nem történt ennyi minden. Az ő munkájának középpontjában a II. világháború áll, hiszen nagyszülei fiatal párként élték meg ezt a korszakot. Ebben az esetben is nehezen lehetett szóra bírni néhány családtagot. Érdekes, tragikus, tanulságos történeteket tudott meg a lány a falu és a család történetéből, például egy bombarobbanásról, amely hat gyerek halálát okozta, más bombákkal kapcsolatos esetek is felbukkantak, vagy a cseh származású, vallását nem gyakorló félzsidó nagymama nehéz beilleszkedéséről a faluközösségbe, a nagyapa hallgatásáról, a családok anyagi helyzetéről.

Az amatőr történészeket egyhetes balatoni nyaralással jutalmazták a pályázat kiírói.