Csak szeptemberben lesz újra tanítás a Kassa megyei középiskolákban

üres pad

Ebben a tanévben már nem nyitja meg a középiskolákat Kassa Megye Önkormányzata (KSK). Június végéig távoktatás folyik a megye által fenntartott 64 középiskolában – tájékoztatott kedden a megyei hivatal.

Az iskolák június 30-ig lesznek nyitva, akkor kapják meg a tanulók az év végi bizonyítványt. A hagyományoktól eltérően azonban a tanévzárón nem lesz kultúrprogram.

„Június második felében a pedagógusok lezárják a jegyeket, a hónap vége pedig már hagyományosan az iskolai kirándulásokról szól, ezért úgy döntöttünk, hogy ebben a tanévben már nem kell visszajönniük az iskolába a diákoknak”

– mondta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

„Ami az egészségügyi óvintézkedéseket illeti, mi már korábban bevezettük a szigorú szabályokat, mint ahogy azt az állam elrendelte. Pozsony megyével közösen elsőként zártuk be a középiskolákat. Ezek az intézkedések hatékonynak bizonyultak, a járvány első hullámát sikerült ellenőrzés alatt tartani a régióban. Továbbra is a közegészségügy védelme a legfontosabb számunkra” – tette hozzá a megyeelnök.

A kollégiumok és az iskolai étkezdék szintén zárva vannak. Ha a diákok júniusban szeretnék elvinni a holmijukat, ezt előre kell jelezniük, és a higiéniai előírások betartása mellett ezt lehetővé teszik számukra.

Június 30-án reggel és délután a megye sűríti a buszjáratokat. A diákok csak szeptemberben, az új tanév elején adják le a tankönyveket.

Március 9-én függesztették fel a tanítást a Kassa megyei középiskolákban. Az oktatási minisztérium március 16-tól rendelt el oktatási szünetet az egész országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?