Csak női alkotók kiállítása Dunaszerdahelyen

Csak női alkotók kiállítása Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely |

Egy varázserejű dátum és a nők. Ez volt a december 12-én megnyílt tárlat két fontos momentuma. A Gallery Nova kiállítótermeiben megrendezett kiállításon, a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesület (MAMSzE) tagjainak a művei láthatók, azonban kizárólag női alkotóké.

A Hölgyek című tárlat megnyitójára a meghívó grafikájához híven, szinte valamennyi hölgy kalapban jelent meg. A kiállítást a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője nyitotta meg. Jana Svetlovská nagyra értékelte az együttműködést az egyesülettel, és bízik benne, hogy ezt az első alkalmat további közös tárlatok követik. A kiállításon tizenhét művésznő alkotásaiból láthatunk ízelítőt, mindannyian erős egyéniségek. A kiállítás kurátora, Balla Rita értékelte az egyes művek sajátosságát, hangsúlyozva a nők küldetését és mindennapi feladatát, rámutatott a mai, kihívásokkal teli társadalmi élet témáinak a sokféleségére. A kiállítás gondolkodásra készteti a látogatót, meglepő, innovatív módszerével meggyőzően szólítja meg a szemlélőket. A MAMSzE, mint a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének, valamint a Szlovák Képzőművészeti Únió tagjaként nívódíjat is alapított tagjai számára, 1996-ban. A Gallery Nova termeiben kiállított alkotásokat január 31-ig lehet megtekinteni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?