Csak kesztyűben vásárolhatnak a csaradi romák

Csarad (Čaradice) |

<p>Harmadik hete tombol a sárgaság az aranyosmaróti járásbeli település roma telepén, és azóta az 500 lelket számláló településen egyre nő a feszültség is.</p>

A lakosság az elrendelt karantént figyelmen kívül hagyó romákat szidalmazza, azok pedig a nem romákat okolják, amiért még mindig nem kapták meg a védőoltást.

A fertőzést egyelőre négy személynél diagnosztizálták, hárman közülük testvérek. Az 5, 7 és 14 éves gyerekek, valamint egyik felnőtt rokonuk kórházban van, de a betegség a közegészségügyi hivatal dolgozói szerint az egész, mintegy százfős roma telepet érintheti. Egyelőre azoknál a személyeknél rendelték el a kötelező védőoltást, akik közvetlen kapcsolatba kerültek a betegekkel, csakhogy az oltóanyagra várni kell. Időközben a faluban kiéleződtek az ellentétek a többségi és a roma lakosság között, főleg a boltban került sor hangos szóváltásokra, ahol a romák puszta kézzel nyúltak az áruhoz. „Rájuk szóltunk, hogy húzzanak kesztyűt, de mindenkin nem tarthattuk rajta a szemünket. A helyiek már csak a csomagolt pékárut veszik, a többi áru is alig fogy” – mondta el Daniela Janesová, a csaradi élelmiszerbolt eladója.

A falubeliek főleg a megfertőződött gyerekek édesapjára, Matúš Kováčra és rokonaira haragszanak, amiért nem tartják be a közegészségügyi hivatal által elrendelt karantént. A férfi azonban azt mondja, be kell járnia a gyerekeihez a kórházba, mert sírnak utána, és ha már meglátogatja őket, vásárolnia is kell nekik valamit a boltban. Vladislav Uličný polgármester szerint a legnagyobb baj az, hogy a fertőzésgyanús személyek nem kapták meg időben a védőoltást. „Az emberek ezért mindenkitől tartanak, aki a falu szélén lakik, teljesen megromlott az eddig békés viszony a többségi és a roma lakosság között” – mondta.

Az önkormányzat csak annyit tudott tenni a kedélyek csillapításáért, hogy a községi hivatal épületében minden nap fertőtlenítést végeznek, a roma telepre pedig kivittek két zsák meszet, hogy a kidobott holmikat ezzel szórják le az ott lakók. A polgármester azonban nyíltan kimondta, hogy ha a betegség átterjed a falura is, az ellentétek tettlegességig fajulhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?