Csak gyorsan összefércelt reformot ne!

Az európai oktatáspolitikában meghatározóvá lépett elő az 1988-ban elfogadott angol oktatási törvény, mely három pilléren nyugvó korporatív háromszögben határozta meg a reform alapvetőit, úgymint: 1. Az oktatás minőségét kontrolláló állami irányítás. 2. A gazdaság igényei szerint alakuló, piaci szolgáltatásokat nyújtó intézményi szféra. 3. A lakosság mint az oktatás fogyasztója. Az akkori brit miniszterelnök asszony, Margaret Thatcher ezt így összegezte: „...az oktatás társadalmi konszezuson alapuló, egyéni és kisléptékű tevékenység”. A mi iskolarendszerünket is érintő közigazgatási reform csak csekély mértékben felel meg a fenti elvárásoknak elsősorban azért, mert látszólag ugyan decentralizál, a valóságban azonban gúzsba köti az önkormányzatokat.

Keszegh Béla, Marcelháza polgármestere, a helyi magyar alapiskola korábbi igazgatója mindkét szakma oldaláról közelíti meg a kérdéskört, s véleménye szerint túl sok derűlátásra nincs okunk. A reformtörvény megalkotása előtt az alapokat kellett volna rendezni, mert Marcelházán ugyanúgy, mint a legtöbb más iskola esetében az iskolaépületek és telkek vagyonjogi helyzete rendezetlen. A tornaterem és a napközi otthon telkére a községnek nincs tulajdonlapja, a kurtakeszi óvoda telkénél pedig azt sem sikerült kideríteni, hogy ki az eredeti tulajdonos. A delimitációs jegyzőkönyvet július 1-ig visszamenő hatállyal augusztus 23-án írták alá, s vették át azt az ingó és ingatlan vagyont, amelyet a továbbiakban a község kezel. Jellemző példaként említi a polgármester azt az estet, amikor először érdeklődött a járási tanügyi osztály szakfelügyelőjénél azt firtatva, hogy valójában mi is került az önkormányzatok hatáskörébe, az alábbi választ kapta: „Az alanyi jogú iskolák esetében a béreket, ha a járás kezeli, akkor azzal nincs gondjuk. Az energiafogyasztás illetékét kezelheti az önkormányzat, vagy megegyezés szerint az iskola igazgatója, de, ha azt akarják, hogy ezentúl is az iskolaügy kezelje, abban is megegyezhetünk, mert mindez kizárólag megegyezés kérdése. Ami a tanügyi hivatal hatáskörébe tartozik a továbbiakban is, az a karbantartás, de ez sem kötelező, mert ha megegyezünk az igazgatóval, akkor a tanügyi hivatal a rendelkezésére bocsátja a pénzt és azt a saját belátása szerint költi el.” A gyakorlatban tehát – mondja a polgármester – ez egy olyan jogkörökből kevert koktél, amit csak Szlovákiában lehet kikeverni, s az itt kitenyésztett agyak képesek felfogni, mert egy civilizált ország ilyen káoszt nem viselne el. A következmények ma még beláthatatlanok, majd akkor derülnek ki a dolgok, amikor a megmaradt járásiak ide-oda elkenegetik a pénzt, s mire a községekhez kerülne, elfogy, ha ehhez a jóakarat hiánya is társul, két károsult lesz csupán, mégpedig az iskola és a gyerek.

Augusztus 23-án végül oly módon tisztázódtak az ügyek, hogy a bérfejtés a továbbiakban is a járáson történik, a pénz az önkormányzatok számlájára kerül csak azért, hogy a falu visszautalhassa a járási hivatalba, ahol majd szétosztják az alapiskolák tanítóinak. Mi sem egyszerűbb. Lényegében ugyanez az útja a többi pénznek is, csak mások a csatornák. Ugyanakkor a pedagógusokat az iskolaigazgatók alkalmazzák, az iskolaigazgatókat és a fizikai állományt pedig a községek, ezért logikus, hogy a pénzeket a járás ossza szét, az óvodai dolgozók mindannyian a község alkalmazottjai. A viszonylag egyszerű és átlátható reformnak azért vannak fehér foltjai is, például olyanok, hogy ki jogosult rendezni a családi pótlékot, vagy ki javítja meg az elromlott kazánt, amelyek persze olyan apróságok, amiket az idő majd csendesen megold. Isteni szerencse, hogy ezekre a dolgokra senki nem készített fel bennünket – mondja a polgármester –, így legalább senkire sem kell átruháznunk a felelősséget. Augusztus 6-án találkozik az elöljáróság a két iskola igazgatójával, ahol a kialakult új helyzetet megbeszélik, s ahol minden bizonnyal először dől ki a só, amikor is a szlovák iskola igazgatónője megtudja, hogy telefon- és egyéb kiadásokra a következő félévben összesen 13 000 koronát kap. Mindent egybevetve Keszegh Béla úgy véli, hogy az a pénz, amit Marcelháza az iskolák üzemeltetésére kap, végtelenül kevés, a törvény javaslói és elfogadói néhány hónapig demonstrálhatnák, hogy milyen módon és milyen csalafintaságokkal lehet beosztani.

A polgármester véleménye szerint ez a felemás helyzet azért alakult ki, mert maga a törvényhozás nem akart valódi reformot, kezdettől fogva érezni lehetett, hogy továbbra is a kezükben kívánják tartani azt iskolaügyet, azért nem számolták fel a kerületeket és a járási hivatalokat, hogy továbbra is teljes befolyással bírjanak az oktatásügyre.

Duka Róbert, a marcelházai magyar alapiskola igazgatója úgy véli, hogy a közigazgatási reformtörvény komolyan befolyásolja az iskola életét, hiszen az előző iskolaévhez képest sok minden megváltozott, a hatáskörök zöme az önkormányzatok kezébe került. Ami az iskola átállását illeti, a vártnál gyorsabban és rugalmasabban történt meg. Azt a helyzetet kell megszokniuk, hogy az ügyes-bajos dolgokat helyben lehet intézni, egy újfajta kapcsolatrendszer kialakítására lesz szükség az önkormányzatokkal és a polgármesterrel. Tudatosítani kell, hogy a baráti vagy esetleg ellenséges kapcsolatokat fel kell váltania a szakmai együttműködésnek, mert ahol az ellenkezője alakul ki, vagy az esetleges korábbi sérelmek megbosszulása most valósulhat meg, ott kárt szenved mind az iskola, mind a gyermekek. Ami az átállást illeti, a statisztikai, szociális és egészségbiztosítási részt három nap alatt sikerült elintézni, s amitől nagyon sokan tartottak, a júliusi fizetések is három-négy napos késéssel eljutottak az alkalmazottakhoz. A további egyeztetésekre és a pénz elosztására a közeljövőben kerül sor, mivel a község a hét oktatási és oktatással kapcsolatos intézményére egy csomagban kapta meg a pénzt, s ezt közmegelégedésre kell rendezni. A magyar alapiskolába jelenleg 356 gyerek jár, nyilván ez lesz a pénzelosztási kulcs meghatározásának az alapja. A következő iskolaévben mind a 18 osztályt meg tudják tartani, s nem kerül sor tanerő-elbocsátásra sem. Az igazgató úgy látja, hogy az iskola fenntartása és főként a gyermekek érdekében nagyon sok kompromisszumot kell majd kötni a helyi elöljárósággal, de véleménye szerint kétoldalú jó szándékkal a legsúlyosabb konfliktushelyzetek is kezelhetőek.

Egy másik komáromi járásbeli nagyközség, Bátorkeszi elöljárósága is hasonló gondokkal küszködik, mint Marcelháza, a különbség csupán annyi, hogy az évek folyamán kialakult feszültséget nem sikerült semlegesíteni a tantestület és a polgármester asszony között. Szabó Edit polgármester erről úgy vélekedik, hogy lehetnek nézeteltérések és más vélemények különböző kérdésekben, de ez semmilyen szinten nem jelenhet meg a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatában. Az ő elkötelezett magyarsága és a tanulók iránt érzett felelőssége kizár minden olyan lehetőséget, amely feszültséget szíthatna az elöljáróság és a pedagógusok között. Szerinte ahhoz, hogy érdemben megvalósíthassák a közigazgatási reform oktatásüggyel kapcsolatos kitételeit, mindenekelőtt a tulajdoni viszonyokat kell elrendezni, hiszen a mai napig az 1938-as jogi állapot van érvényben, s az 1956-ban elkezdett iskolaépületre máig nincs érvényes építkezési engedély, de rendezetlen az épületek alatti talaj is. Tehát jelenleg nem a fenntartás jelenti a gondot, hanem az, hogy hatvanéves mulasztásokat kell pótolni. A helyzet tragikomikusságát illusztrálandó Szabó Edit elmondta, hogy 1991-ben, amikor a községi vagyon delimitációja megtörtént, az önkormányzat készíttetett geometriai rajzokat annak érdekében, hogy az iskola területét vissza lehessen adni az államnak, most pedig kezdhetnek mindent az alapoktól.

Most, a parlamenti választások előtt folyik a ködösítés, mely a pedagógusok szavazatáért való harc jegyében zajlik, s az ismeretlen helyről előkapart pénzcsomag néhány hónapra elodázza a gondokat, de erre a nyárra is jön egy ősz, s majd a tél, ami pőrére vetkőzteti ezt a reformot, s megmutatja, hogy alapok nélkül építettek egy Potyemkin-építményt. A polgármester asszony azt sem zárja ki, hogy ez a kierőltetett reform azért született meg, hogy problémák esetén az állam, s egy-egy párt bebizonyíthassa, hogy az önkormányzatok nem képesek felelősséggel kezelni az oktatásügyet.

Ha a két nagyközség gondjai általánosnak tekinthetők, joggal merül fel a kérdés, hogy szükség volt-e egy ilyen elhamarkodott összefércelt reformra, még ha az európai integráció követelménylistáján előkelő helyen szerepel is. Akik kitalálták és akik megszavazták, a rossz szellemet is kiszabadították a palackból, mert ennek a reformnak a megszenvedői már most tetten érhetőn a mi iskoláink lesznek.