Csak a legfőbb javításokra futja

Nyitra. A megye előzetes számítások szerint idén 2,5 milliárd koronából gazdálkodhat, de biztosat senki sem tud, mert hiába telt el az első negyedév, a költségvetést még mindig nem hagyták jóvá.

Nyitra. A megye előzetes számítások szerint idén 2,5 milliárd koronából gazdálkodhat, de biztosat senki sem tud, mert hiába telt el az első negyedév, a költségvetést még mindig nem hagyták jóvá. Milan Belica, a megyei önkormányzat elnöke szerint ezt nem is tehetik meg, amíg nem tudják, mennyi pénzt szán az oktatási minisztérium a középiskolákra, és nem tisztázódik, részt vállal-e az állam a kórházak adósságainak törlesztéséből is, vagy csak a legszükségesebb javításokra ad pénzt. „Tavaly még 55 millió koronát kaptunk az egészségügyre, idén már csak 11 milliót, és ebből az következik, hogy az eladósodott kórházakat ki kell szolgáltatnunk a végrehajtóknak. A komáromi kórház esetében például olyan adósságokat követelnek rajtunk a hitelezők, amelyek akkor keletkeztek, amikor az intézmény még nem tartozott a megyei hivatal irányítása alá. Mégsem tehetünk semmit: ha a hitelezők jogászai ügyesek lesznek, a tartozás fejében a bíróság ingatlanokat fog nekik ítélni, mi pedig elveszítjük vagyonunk egy részét” – mondta Belica.

A tervezett költségvetési összeg túlnyomó részét az irányítása alá tartozó intézmények és objektumok működtetésére fogja elkölteni a megyei önkormányzat, a hatáskörébe került utak javítására és karbantartására például 255 millió koronát szánnak. Befektetésekre és építkezésre a tavalyi 176 millióval szemben idén csak 107 millió korona jut.

Tavaly komoly összeget, több mint tízmillió koronát költött a megyei hivatal a régi megyeháza felújítására, ahol egyelőre öt helyiséget használ. Az elnöki irodán és a külügyi osztály irodáin kívül már elkészültek a vendégek fogadására alkalmas reprezentációs helyiségek is; ezeket műemlékvédelmi szakemberek felügyeletével újították fel, a bútorok, cserépkályhák és csillárok is megrendelésre készültek.

Milan Belica jelenleg még mindkét irodáját használja, reggelente a megyei hivatal épületében kezdi a napot, de a hivatal méltóságának szerinte is inkább a XVIII. században épített történelmi épület felel meg, ahol 1921 és 1928 között Janko Jesenský is lakott és dolgozott megyei főispánként. Arról nincs szó, hogy az egész megyei hivatal a régi megyeházba költözzön, mert az épület nagy részét a Nyitrai Állami Galéria használja. Ez azt jelenti, hogy a megyei önkormányzat elnöke a jövőben sem lesz egy fedél alatt a beosztottjaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?