Cirkusz a zsidó temetőben

cirkusz zsidótemető
Nagymagyar |

Mélységesen felháborodtak a zsidó hitközség tagjai, amikor tudomásukra jutott, hogy Nagymagyaron a zsidó temetőben verték fel sátraikat az árusok, és ott állították fel a búcsúsok a körhintáikat.

„Egykori több száz síremlék volt itt, mára ugyan már csak néhány áll, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a területen halottak százai nyugszanak. Ráadásul a terület nem a község, hanem a zsidó hitközség tulajdonában van” – nyilatkozta lapunknak Kornfeld Tibor, a dunaszerdahelyi zsidó hitközség egyik képviselője. „Közel harminc évvel ezelőtt úgy egyeztünk meg a községgel, hogy a temető területét nem kerítjük be, hanem összegyűjtjük az épen maradt sírköveket, egy sorba állítjuk fel, és emléktáblát helyezünk el előttük. A temető megmarad nyitott, nagy füves területként, amelyet a község fog gondozni. Az esetről az ineternetre feltett képeket látva értesültünk és nagyon felháborodtunk. Ez egy kegyeleti hely több száz legyilkolt ember emlékére, és temető is egyben. El sem tudom képzelni, hogy egy katolikus vagy református temetőben a sírok fölé ugrálóvárat, sörkimérést és pecsenyesütő sátrat állítanának. Kegyeleti hely meggyalázása miatt tettünk feljelentést” – zárta Kornfeld.

Nagymagyar polgármestere, Csicsay Ottó, úgy nyilatkozott, nincs tudomása a feljelentésről. A búcsút már évek óta ezen a helyen ünneplik a faluban.

„Amikor tudomásomra jutott, hogy az egyik árus a sírkövek közvetlen közelében állította fel a sátrát, azonnal a helyszínre mentem és intézkedtem. A hét végén felhívott a Központi Zsidó Szövetség képviselője, akivel megbeszéltük, hogy pár héten belül, októberben, találkozunk”

– nyilatkozta a polgármester. (sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?