Budapesti újságírók a Mátyusföld szépségeinek nyomában

Press Trip-Tallós
Tallós |

Nagyszombat megye, azon belül Mátyusföld nevezetességeit járta körbe csütörtökön az a budapesti újságírókból álló csoport, amely Szlovákia kirándulóhelyeit, érdekességeit mutatja be és népszerűsíti Magyarországon. Látogatást tettek Tallóson és Galántán, majd Pőstyénben folytatták útjukat.

Nagyszombat megye Kerületi Idegenforgalmi Szervezetének (KOCR) szervezésében budapesti újságírók csoportja érkezett a tallósi vízimalomhoz csütörtökön. A Malom csárdában a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója, Slávik Andrea és a szervezet elnöke, Horváth Zoltán fogadta a küldöttséget, illetve jelen voltak kerületi szervezet képviselői is. A program részeként a vendégek megtekintették a Kis-Duna partján lévő vízimalmot, amelynek üzemeltetője a Galántai Honismereti Múzeum. Az intézmény múzeumpedagógusa, Pukkai Judit, valamint Csölle Tibor lektor kalauzolta végig a társaságot, melynek tagjai később Galántára látogattak. Miután megnézték a múzeumot, az Esterházy-kastélyban és a Promitor borászatban töltöttek el hosszabb időt, az esti órákban pedig Pöstyénbe utaztak, ott folytatták négy napos szlovákiai látogatásukat. Soňa Jelínková, a Slovakia Travel Szlovákiáért felelős budapesti képviselője szerint a közlekedési minisztérium támogatásával megvalósuló kiutazás lényege, hogy Magyarországon minél több információ jelenjen meg Szlovákia érdekességeiről.

Tallós - Malom csárda

„Egyes utazási irodáknak Szlovákia már régebben megtalálható a kínálatában, de olyanok is vannak, amelyek egyáltalán nem foglalkoznak Szlovákiával. Ezen szeretnénk változtatni, és elmondhatom, hogy az utóbbi időben érezhető a változás, hiszen egyre több ajánlatot találhatnak az utazók erről a vidékről is. A statisztikák alapján az idei év első három hónapjában kimutatható, hogy nőtt a magyarországi turisták száma Szlovákiában”

– fejtette ki Soňa Jelínková.

Slávik Andrea kiemelte, a régióban leginkább az Esterházy család több száz évig tartó tevékenysége nyomán épült kulturális örökségeket érdemes megnézni, illetve Kodály Zoltán tette híressé Galántát. A találkozás jó alkalom volt a személyes kapcsolatok, a jövőbeni együttműködés kiépítésére is. A résztvevők érdeklődtek a régió kulturális rendezvényei iránt is, amelyeket szintén jó szívvel ajánlanak majd az olvasóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?