Bővítik a járásbíróságot

Nagyrőcei járás. Még csak a napokban született végleges döntés arról, hogy a megszüntetendő járásbíróságok jogköreit mely intézmények veszik át, máris megindultak a spekulációk. Egyesek tudni vélik, akár újabb változás is történhet.

Nagyrőcei járás. Még csak a napokban született végleges döntés arról, hogy a megszüntetendő járásbíróságok jogköreit mely intézmények veszik át, máris megindultak a spekulációk. Egyesek tudni vélik, akár újabb változás is történhet. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a Nagyrőcei Járásbíróságot végül a rimaszombati intézményhez csatolták, annak ellenére, hogy a megjelent dokumentumokban, s az elérhető információk alapján az utolsó pillanatig jogutódként a Rozsnyói Járásbíróság szerepelt. Ez utóbbi javaslatot később felülbírálták, hiszen míg Rozsnyó közigazgatásilag Kassa megyéhez, a Nagyrőcei járás Besztercebánya megyéhez tartozik. ĺgy a fellebbviteli ügyek további sorsa zavaros lett volna. Jeleztük azt is, hogy a rimaszombati bíróság helyhiánynyal küszködik, s a gondot orvosolandó az intézmény jelképes összegért megkapta a poliklinika egykori épületét.

Meg nem erősített információink szerint azonban újabban az a hír járja, a Nagyrőcei járás lakosainak peres ügyei mégis Rozsnyóra kerülnek. Információink szerint ugyanis vannak, akik ez utóbbi lehetőséget szorgalmazzák. Az is felmerült, érdemes lenne akár a közigazgatási elrendezést is úgy megváltoztatni, hogy a Nagyrőcei járás a kelet-szlovákiai megyéhez kerüljön. Ez esetben a fellebbviteli ügyek kérdése is megoldódna. Hogy ezeknek az információknak mennyi a valóságalapjuk, az ez év végéig kiderül, ugyanis jövőre már az új elrendezés alapján kell működniük a bíróságoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?