Botlatókövek Dunaszerdahelyen

Botlatókövek
Dunaszerdahely |

Elhelyezték az első botlatóköveket a városi hivatallal szemben lévő járdán. Az ünnepélyen Gunter Demnig, az alkotó és ötletgazda helyezte el személyesen a három botlatókövet.

A Stolperstein, magyarul botlatókő néven ismert alkotások olyan utcakövek, amelyek sárgaréz felülete egyúttal emléktábla a holokauszt áldozatainak. Az első ilyen köveket az alkotó a kölni evangélikus templomban mutatta be 1994-ben, azóta világszerte több mint 70 ezer ilyen emlékkövet helyeztek el, rendszerint az áldozatok egykori lakóhelye előtti járdán. Szlovákiában először 2012-ben. Dunaszerdahelyen ez az első három botlatókő, amelyek az auschwitzi haláltáborba elhurcolt Kornfeld család tagjainak állítanak emléket. Ebben a régióban eddig Komáromban 2013-ban helyeztek ki két helyen botlatóköveket. A dunaszerdahelyi emlékkövek elhelyezését Kornfeld Tibor, a holokausztáldozatok leszármazottja kezdeményezte, aki egyben a dunaszerdahelyi zsidóság emlékeit ápolja. Elmondta, a jövő évben nagyszabású megemlékezést terveznek az elhurcolt és meggyilkolt áldozatok emlékére, ahová meghívják a világban szétszéledt leszármazottaikat. Andrej Čierny, az Antikomplex Polgári Társulás képviselője, a Stolperstein-botlatókő-elhelyezések szlovákiai koordinátora, úgy nyilatkozott, nem az a fontos, hány követ helyeznek el, hanem az, hogy mindenki tudatosítsa, minden egyes kő mögött egy élet, egy sors és értelmetlen halál áll. (d, sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?