Boldog vagyok, ha táncolhatok! 45 éves a Csali Gyermek Néptáncegyüttes (VIDEÓ)

Csicsmann Róbert felvétele
Somorja |

Dupla gálaműsorral ünnepelte megalakulásának 45. évfordulóját a Csali Gyermek Néptáncegyüttes a somorjai Városi Művelődési Központban. A másfél órás műsorban összesen 160 táncos lépett színpadra, a talpalávalót a Pósfa zenekar húzta.

45 év egy néptánccsoport életében komoly jelentőséggel bír. Azok, akik ott voltak az indulásnál, ma már az ötvenes éveiket tapossák és jó esetben a gyerekeiket hozzák az együttesbe. A Csali az ország legnépesebb és legsikeresebb gyermekegyüttese, 1978 szeptemberében alakult meg a Csemadok somorjai helyi szervezete mellett. A 2016-os Fölszállott a páva, televíziós tehetségkutató verseny néptánc kategóriájának győztese. 2018-ban megkapta a Somorja város Pro Urbe díját. Meghatározó szerepet játszik a somorjai magyar közösség fejlesztésében és összetartó erejének növelésében. Ezt sokkal fontosabbnak tartják, mint a látványos sikereket. A hétvégén, két egymást követő napon is roppant igényes, pergős műsort mutattak be, megint magasra tették a mércét. Bevonuláskor a tánccsoport tagjai röviden, egy-egy szóban mondták el, mit jelent számukra a Csaliban táncolni. „Pörgős szoknya, kopogós cipő, közösség, erő, öröm. Barátság, család, nevetés, tisztelet, szerelem, vidámság.” Csupa pozitív üzenet! Nagy szükség van erre és nagy szükség van olyan néptáncműhelyre, mint a Csali, ahova ennyire szívesen járnak. Az együttes jelenleg öt korcsoporttal működik.

Csicsmann Róbert felvétele

A legkisebb csoport, az óvodások a Piciri Csalit (vezetőjük Valacsay Franciska), a második és harmadik osztályos kisiskolások az Apró Csalit (vezetőjük Nagy Myrtil), a nagyobbak a Kis Csali Gyermek Néptáncegyüttest (vezetőik Dóczé Mónika és Madocsai Imre) látogatják. A felső tagozatosok a Nagy Csali tevékenységében vesznek részt (vezetőik Dóczé Mónika és Reicher Richárd). Az ifjúsági csoportban 15-18 évesek táncolnak, vezetőjük Nagy Myrtil és Madocsai Imre. „Amikor ide kerültem, akkor egy korcsoport működött, előtte volt egy rövid szünet a csoport életében. 2008 körül újraépítettük az egészet, elkezdett burjánzani és nőni a néptánccsoport, jelenleg 160 gyerek táncol a Csaliban, négy évestől 18 éves korig. Mi tagadás, nagyon időigényes ennyi csoportot koordinálni, odafigyelni, hogy minden jól működjön, mindenkinek meglegyen mindene az adott műsorra. Szívesen csinálom, úgy érzem hagyok magam után valamit, látom értelmét. Motivál az is, hogy a gyerekek örömmel jönnek a próbákra, jól érzik magukat a Csali berkein belül. A foglalkozásokat igyekszünk humorral és sok játékkal megtölteni. A Picirin kívül, akiknek heti egyszer vannak próbái itt a VMK-ban, az összes többi csoporttal heti kétszer találkozunk. Óriási szerencse, hogy élvezzük a város támogatását. Bátran szárnyalhatunk, mert tudjuk, hogy számíthatunk a városra. Emellett rengeteget pályázunk is. A tandíj fél évre 30 euró, ami szinte jelképes”- osztotta meg Nagy Myrtil, a Csali egyik vezetője, akivel a műsor után beszélgettünk.

Csicsmann Róbert felvétele

A Csalinál hivatásos néptáncoktatók is foglalkoznak a csoportokkal. A hétvégi műsorban mindegyik korcsoport gyönyörű viseletben lépett színpadra, a Picirik bodrogközi játékösszeállítást mutattak be. Az Apró Csali zoboraljai, míg a Kicsi Csali Nyitra-vidéki játékokból összeállított műsort adott elő. A Nagy Csalisok felcsíki, csallóközi és magyarbődi gyűjtésekből álló koreográfiákat mutattak be. Az előadást Pongrácz Dorka és Kántor Kristóf tolmácsolásában csallóközi mesék és anekdoták színesítették. Az Ifi Csali „A füzesi hegyeken” című ördöngösfüzesi összeállítása zárta a műsort. Egy gyermek néptánccsoport élete folyamatosan változó, vannak, akik befejezik, de mindig jönnek újak, kezdők, akik tanulni szeretnének. Nincs megállás. „Az ifjúsági csoporttal pár éve azt a célt tűztem ki, hogy nyúljunk erdélyi anyaghoz és egy mezőségi forgatós táncot tanuljunk meg, ami nehéz, mert nagyon más, mint a mi új stílusú táncaink. Sikerült. Továbbra is törekszünk a magas minőségre, hogy a szakma megbecsülésével tudjunk működni” – zárta a beszélgetést Nagy Myrtil.

(a szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?