Bíznak a sikerben a méhiek

Méhi. Ha kedvezően bírálják el a Sajó menti falu egyik pályázatát, mintegy 10 millió koronás beruházáshoz foghatnak hozzá, melynek keretén belül a falu közterületeit újíthatják fel.

Méhi. Ha kedvezően bírálják el a Sajó menti falu egyik pályázatát, mintegy 10 millió koronás beruházáshoz foghatnak hozzá, melynek keretén belül a falu közterületeit újíthatják fel. A pályázat elsősorban a település utcáinak javítását célozza, de a tervezet részét képezi a patak medrének kitisztítása, a járdák építése és felújítása, a templom melletti buszmegálló rendbetétele és egy park létrehozása is. „Ezt a pályázatunkat egy uniós pályázati felhívásra dolgoztuk ki és nyújtottuk be. A munkálatokhoz szükséges önrészt már előteremtettük és elkülönítettük. Már csak a kedvező elbírálásra várunk” – tájékoztatott Kozsár Katalin polgármester. Méhiben – hasonlóan a környező településekhez – a községi úthálózat tulajdonviszonyai még nincsenek rendezve. Ahhoz, hogy erre sort keríthessenek, előbb el kell készíttetniük a szükséges terveket, ami 60–80 ezer koronás kiadást jelent. Méhi – Sajógömörrel egyetemben – úgy döntött, a szennyvíztisztító megépítése érdekében összefognak Tornaljával. „A tervezéssel és az építkezéssel kapcsolatos teendők jó úton haladnak” – mondta Kozsár Katalin.

Tornalja önkormányzata egy környezetbarát víztisztító építéséről döntött, s e kezdeményezéshez társult a két említett település is. „Eddig az volt a kifogás, hogy Méhi kis település, s 2 ezer lakos alatt komolyabb beruházási támogatásra ne is számítsunk. Most összefogtunk, meglátjuk, hogy ez mit eredményez” – mondta a polgármester asszony. Végezetül megtudtuk azt is, hogy a faluban egy sikeres pályázatnak köszönhetően az év végéig teleházat rendeznek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?