Régió

Betlér: Múzeumok és galériák éjszakája a sport szellemében

Betlér | A sport szellemében rendezik meg a soron következő múzeumok és galériák éjszakáját a betléri Andrássy-kastélyban. Erről Judita Krajčiová, a kastélymúzeum kulturális-propagációs menedzsere tájékoztatta a TASR hírügynökséget. Hozzátette: a nemesi család tagjainak kedvtelései közé tartoztak az olyan sporttevékenységek, mint a lovaspóló, a vitorlázás vagy az autósportok.
TASR

2019. május 10. 12:11

Betlér
- TASR-felvétel

„Szombaton, május 18-án 13 órától 17 óráig kreatív alkotóműhellyel várják a legkisebb látogatókat, akik bekapcsolódhatnak a leghosszabb kifestő elkészítésébe, illetve kreatív sport segédeszközöket is készíthetnek. A kastély előtti réten 17 órától 19 óráig a látogatók különféle labdajátékokat – tollaslabdát, teniszt és krikettet játszhatnak, amelyek az arisztokraták körében is kedveltek voltak” – részletezte a programot Krajčiová.

19 órától az érdeklődők klasszikus vagy speciális tárlatvezetés keretében tekinthetik meg a kastélyt. Idén a fő témák a sport és az Andrássyak által űzött sportágak lesznek. Krajčiová elmondása szerint a múzeum nem véletlenül választotta ezt a témát, hiszen a múzeumok és galériák éjszakája idején is zajlani fog Szlovákiában a jégkorong-világbajnokság.

Az akció keretében fellép Karmen Pál-Baláž, az egyik tehetségkutató döntőse. A rendezvényt 23 órakor tűzijáték zárja.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

matovic

2021-ben is a koronavírussal?

Marek Krajčí
Frissítve

Megvan a koronavírus első szlovákiai áldozata

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Kilenc hónapra is leállíthatnák a bankok a hitelek törlesztését

Branislav Gröhling
Frissítve

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

koronavírus olaszország
Frissítve

Egy nap alatt több mint nyolcszáz áldozatot szedett a koronavírus Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.