Beszélgetés Peter Rusnák műépítésszel, a Vidék Parlamentjének elnökével

A napokban a Besztercebányai Megyei Önkormányzat Régiófejlesztési Osztályának égisze alatt került sor arra a szakmai találkozóra, melyen a Nagyrőcei és Rimaszombati járás stratégiai terveinek alapjait kívánták lerakni.

Úgy néz ki azonban, hogy a nevezett járások déli részében az illetékesek – polgármesterek, hivatalnokok, önkormányzati intézmények vezetői, civil szervezetek képviselői – nem igazán érzik és értik a fontosságát a stratégiai tervezésnek. Ha ugyanis tisztában lennének ennek jelentőségével, tudnák, hogy egy-egy ilyen dokumentum évekre meghatározza a térség fejlődésének irányát és intenzitását. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy ezeket a dokumentumokat soha nem felülről erőltetik a régiókra, mindig kikérik az ott élő emberek véleményét: tehát mindenki beleszólhat a saját sorsának alakulásába. A nevezett találkozón csak mutatóban volt jelen néhány „déli” ember. Hogy ilyen gyér-e a téma iránti érdeklődés az ország más térségeiben is, arról Peter Rusnákot, a VIPA (Vidék Parlamentje) elnökét kérdeztük, aki egyik előadója volt a tanácskozásnak.

Elnök úr, hogyan értékeli, hogy a mérvadó intézmények, hivatalok nem mutatnak érdeklődést az ilyen és ehhez hasonló rendezvények iránt? Mi a véleménye arról, hogy azok az emberek maradnak távol egy-egy stratégiai terv elkészítésétől, akiket a dolog érint, akiknek ez lenne a feladatuk?

Még csak az út elején járunk, s az emberek nincsenek hozzászokva a partnerségen alapuló együttműködéshez, mindezzel együtt azonban való igaz, hogy nagy az érdektelenség. Bízom benne, hogy ez a projekt is hozzájárul ahhoz, hogy ez a helyzet, ez a szemléletmód megváltozzon. Másrészt a gyér érdeklődés miatt én nem vagyok csalódott, számtalan jó példát hozhatnék a Vidék Parlamentjéből, ahol hasonló kezdet után sikerült jó eredményeket elérni. Rendelkezünk a megfelelő szakmai háttérrel ahhoz, hogy ezt a tervezetet sikerre vigyük, s rajta keresztül meg tudjuk szólítani azokat is, akikért ez a tervezet van. Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a kölcsönös együttműködést semmi sem helyettesítheti.

Úgy véli, hogy az önök eddigi tapasztalatait az ország más területein is lehet hasznosítani?

Mindennek az alapja a párbeszéd. Ha az emberek nem beszélik meg egymással gondjaikat, ha az információk nem jutnak el a lehető legtöbb emberhez, akkor nehéz eredményt elérni. Mindezek ellenére a tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy az egyes intézmények nem kommunikálnak egymással. Ezért a felelősség elsősorban az önkormányzatokat és az önkormányzati intézményeket terheli. Az ő feladatuk lenne a különféle szintek közötti párbeszédek és tapasztalatcserék koordinálása. Ezt a mostani tervezetet Besztercebánya megye irányítja a EU PHARE keretéből elnyert anyagi támogatásával. Úgy gondolom, ez a szerv rendelkezik olyan szakembergárdával, akik irányítása mellett végre helyi szinten is, de a különféle szintek között is megindul a párbeszéd.

Hogyan értékeli az állam viszonyát a régiófejlesztéshez?

Az államnak jelentős szerepe van abban, hogy helyi szinteken nem alakult ki a kellő érdeklődés az olyan kérdések iránt, mint amilyen az önszerveződés vagy a helyi kezdeményezések mikrorégiós szinten, illetve gazdasági és szociális fejlesztési témában. Még mindig az ún. reszort irányítási rendszerben élük. Ez annyit jelent, hogy a lapok szét vannak osztva, minden egyes ágazat megkapta a maga hatásköreit, s az egyes minisztériumok úgy működnek, mintha egymás konkurensei lennének. Pontosan ez az, ami fékezi a helyi szintű együttműködést, ugyanis az említett gyakorlat alapján az egyes szektorok külön-külön cselekednek. Ez a politika fékezi az együttműködést. Meg lehet nézni, hogyan működnek együtt az állami és a vállalkozói szférák, illetve a harmadik szektor.

Mi a véleménye az uniós támogatások elosztási gyakorlatáról? Addig ugyanis, míg ezen támogatások elosztását különféle alapítványok bonyolították le, kétféle pályázat létezett: volt a jó és a rossz pályázat. A jó kapott támogatást, a rossz nem. A megváltozott rendszerben ez nem így működik.

Az a tény, hogy az egyes pénzösszegeket a különféle végrehajtó szervek a saját elképzeléseik szerint kapták meg, nem tükrözi a valós, helyi szintű igényeket. Ezek az intézmények egyfajta globális szlovákiai képből indulnak ki a támogatások megítélése során, nem pedig a differenciált igényekből, s így nem a valós elvárásokat elégítik ki. ĺgy előfordul, hogy egyes régiókban arra is kapnak támogatást, amire a valóságban az adott régiónak nincs is szüksége, míg más térségekben, ahol alapvető kérdéseket kellene megoldani, nem kapnak. ĺgy a rendelkezésre álló források ez utóbbi térségek emberei, intézményei számára hozzáférhetetlenek. Ezen változtatni kell, de csak úgy tudunk rajta változtatni, ha mi, a régiókban élő emberek összefogunk, világosan és érthetően megfogalmazzuk igényzeinket. S ha ezek alapján mi diktáljuk a végrehajtó hatalomnak, hogy mire van szükségünk, elérhetjük, hogy nem a végrehajtó hatalom fogja megmondani, mi jó nekünk.