Besza-behu: két városi vécé van Kassán!

Kassa |

<p>A turistaidény kezdetével többszörösére nő a nyilvános illemhelyek kihasználtsága. A város mindössze két szociális helyiséget működtet, egyiket a Déli kapunál, a másikat pedig a Fegyverház utcában.</p>

Az állomáson és a nagyobb üzletközpontokban is vannak vécék, ám nem mindegyik mondható kifogástalannak. Higiéniai szempontból leginkább az állomáson lévő illemhelyek hagynak kívánnivalót maguk után. Ráadásul magasabb a használati díjuk, mint a városi vécéké.

Az összes kassai nyilvános illemhely fizetős, a nyitvatartási idő a bejáratnál van kifüggesztve. A város által működtetett két vécében évente 77 ezren fordulnak meg, és 15 292 eurót hagynak ott, a használati díj 20 cent. A vécék működtetése azonban veszteséges, 43 792 euróba kerül évente. A különbözetet a város egyenlíti ki.

A szociális helyiségeket hetente többször ellenőrzi a működtető, évente egyszer, a turistaidényben a tisztiorvosi szolgálat is. Utóbbiak a hely belső felszereltségét, működőképességét és tisztaságát ellenőrzik. Bár idén még nem volt ellenőrzés, de tavaly nem kellett büntetést kiszabni, mert a kisebb elégtelenségeken kívül, amelyeket másnapra eltávolítottak, nem találtak komolyabb hiányosságot.

Marcela Ferencová, a tisztiorvosi szolgálat vezetője szerint azt kell elérni, hogy ne csak a működtető, a vécét használó vendégek számára is magától értetődő legyen a tisztaság megőrzése. Ugyanakkor a működtető azt állítja, a kulturáltság az utóbbi időben romlott. Egyre több ittas és agresszív kliens látogatja a vécéket, ezért nagyobb fáradságba kerül a tisztaság megőrzése. Az alkalmazottak többsége nyugdíjas, akiknek nemegyszer a rendőrséget is segítségül kell hívniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?