Kassa szégyenfoltja lett az Orbán-torony

Orbán-torony
Kassa |

Egy nemzetközi projekt keretében tervezi a város szívében, a Szent Erzsébet-székesegyház mellett álló Orbán-torony felújítását az épület fenntartója.
 

Az Orbán-torony tetőszerkezete egyre rosszabb állapotban van, a falak és a tartópillérek burkolata omladozik. Mivel hosszabb ideje kihasználatlanul áll, sokszor a hajléktalanok találnak benne menedéket. 

A 45 méter magas, háromemeletes Orbány-torony, melyet 1628-ban épített Lindner Márton, Bethlen Gábor udvari építésze, a dóm északi oldalán áll. A torony bejárati ajtaja feletti vörös márványtáblát 2014-ben felújították, a kassai Gótikus Utak Gyöngye nonprofit szervezet most újabb rekonstrukciókat tervez. „Az előző években két emlékmű felújítására szereztünk pénzt, de az Orbán-torony felújítására benyújtott projektek közül egyik sem volt sikeres. Legutoljára magyarországi partnerekkel közösen szerettük volna rekonstruálni az épületet, de végül nem hagyták jóvá a terveket. Most egy újabb, szintén határon átnyúló projekten dolgozunk. Ha sikeresek leszünk, az ukrán partnerekkel közösen megközelítőleg 1 millió eurót költhetünk a rekonstrukcióra” – tudatta lapunkkal Mária Bartková, a nonprofit szervezet munkatársa. Hozzátette, a mostani támogatás csak az épület külső részének felújítására elég. Bár az Orbán-torony a kassai sétány egyik legnevezetesebb épülete és látnivalója, egyre rosszabb állapotban van, az utóbbi időben hajléktalanok vertek tanyát benne, nyilvános vécének használják. Az épület terasza nyitott, bárki felmehet. Linda Šnajdárová, a város szóvivője elmondta, a városi rendőrség járőreinek eddig senkit sem sikerült tetten érniük az épületben és környékén. „Arról, hogy fekália vagy nagyobb mennyiségű szemét lenne az épületben, a rendőrök nem tettek hivatalos jelentést, de az épület fenntartója sem keresett meg minket ilyen problémával” – közölte lapunkkal a szóvivő. Hozzátetette, a városi rendőrség a napokban megerősíti a városközpont ellenőrzését, a nyári szezon végéig az Orbán-torony körül is több városi rendőr fog járőrözni. 

A torony 72 mázsás harangját az 1556-os nagy tűzvészben elpusztult kassai harangok töredékeiből öntötte 1557-ben Illenfeld Ferenc ágyú- és harangkészítő mester. A harang egy 1966-os tűzeset következtében leszakadt, és örökre elnémult. Pontos másolata, melyet a Kelet-szlovákiai Vasműben 1999-ben újraöntöttek, a torony és a dóm között látható, és minden évben egyszer megkondul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?