Beruházásokra is jutott pénz a komáromi Jókai Színházban

Egy évvel ezelőtt még komoly viharok dúltak a komáromi Jókai Színház berkeiben és falain kívül. Úgy tűnik, mára véget értek a viszályok. Tóth Tiborral, a színház igazgatójával az eltelt egy év történéseiről beszélgettünk.

Tóth Tibor: „Színházunk a megyei dotáción kívül más támogatásokkal is számolt, ám ezek a források az utóbbi időben mintha elapadtak volna”Dömötör Ede felvételeA múlt év tavaszán közéleti vita tárgyát képezte a komáromi Jókai Színház. Sokan úgy érezték, politikai üggyé vált a színház...

Valóban mindenféle hírek keringtek az igazgatói pályázat körül, többen figyelmeztettek, nincs értelme a pályázatomnak, mert előre eldöntetett a győztes személye. Az, hogy most itt vagyok, bizonyítja, nem így volt. A közéleti érdeklődés pedig felfogható pozitívan is: a színház helyzete, jövője fontos a szlovákiai magyarság számára. Ennek végül is örülnünk kell, azt gondolom. Mára elmondhatom, hogy lenyugodtak a kedélyek a társulaton belül, és konszolidálódott a közönség és a színház viszonya is.

Az elmúlt évben mennyire érezte a politika segítségét vagy visszahúzó erejét?

A politikáét? Én inkább úgy fogalmaznék, hogy fenntartónk, Nyitra megye önkormányzata segítségét, támogatását éreztem és érzem. Komoly beruházások történtek az elmúlt időszakban. Csak a legfontosabbakat említem: évek óta beázik a tető. Most a fenntartónknak köszönhetően végre megkaptuk a felújításhoz szükséges anyagi támogatást, ami több mint 2,5 millió korona. A munkálatok most folynak, és reményeink szerint szezonkezdésre be is fejeződnek. Kaptunk egy 900 ezer korona értékű új mikrobuszt, ami a kisprodukciók forgalmazása során nagy előnyt jelent, a tájelőadásoknál pedig a technikai személyzet utaztatására szolgál. Mivel díszletszállító tehergépkocsink állaga nagyon rossz, mondhatnám életveszélyes, ígéretet kaptunk, hogy anyagilag hozzájárulnak egy új tehergépkocsi megvásárlásához. Természetesen ezzel nincs vége a beruházásoknak. Céljaink között szerepel a színház alagsorának átalakítása, hogy vendégszínészek számára elszállásolási lehetőséget biztosíthassunk. Több millió koronát igényelne a színház világosító és hangosító parkjának felújítása. Most, hogy a gázkazánrendszer által megoldódtak fűtési gondjaink, az ablakok cseréjén a sor, amivel még gazdaságosabbá tehetjük az energiafelhasználást. Remélem, ezen beruházások megvalósításához is támogatást kapunk a fenntartónktól.

Ön volt már igazgató olyankor is, amikor még a minisztériumhoz tartozott a színház. Milyen különbséget lát a két helyzet között?

A legnehezebb időszakban voltam színházvezető Kassán: az Ivan Hudec-féle intendatúra idején. Nem sírom vissza azt az időszakot, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Én már belecsöppentem abba a helyzetbe, amikor a Jókai Színház a megye fennhatósága alá tartozik. Meglepődve tapasztaltam Nyitra megye önkormányzatának és Fehér Miklós alelnöknek a hozzáállását, segítő szándékát. Fontosnak tartom, hogy szakmai döntésekben szabadkezet kaptunk, nem avatkoznak bele a mindennapokba, ugyanakkor az ajtók nyitva állnak előttünk, ha problémáink adódnak. Annak idején heteket kellett várnunk, hogy egyáltalán bebocsáttatást nyerjünk a feletteseinkhez, Nyitrán ilyen gondjaink nincsenek. Költségvetésünk az elmúlt évek költségvetéséhez képest jelentősen növekedett. Ennek köszönhetően növelni tudtuk a műszaki alkalmazottak számát, és több vendégművész foglalkoztatására is lehetőség nyílik. Őket egy-egy darabra szerződtetjük. El kell azonban mondani azt is, hogy színházunk a megyei dotáción kívül más támogatásokkal is számolt, ám ezek a források az utóbbi időben mintha elapadtak volna. Hogy csak egy példát említsek: ősbemutatóra készülünk. Jókai halálának századik évfordulója alkalmából, kiemelt költségvetéssel műsorra tűztük A gazdag szegények című zenés vígjátékot. Sajnos, kérvényeinkre, pályázatainkra nem igazán jött pozitív válasz. Furcsának tartom, hogy egy ilyen kezdeményezés nem talál támogatá

Verebes István főrendező néhány hónapos ténykedése már megmutatkozik a színház arculatán?

Az előbb említett ősbemutató is többek között az ő főrendezői munkálkodásának eredménye. Az élő zenével előadott darabot július 8-án, 9-én és 10-én láthatja a közönség a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán, majd ősztől remélhetőleg sok-sok előadást megér a színház falain belül is. Jókai szövegét Bognár Róbert igazította mai színpadra, Várady Szabolcs írta a dalszövegeket, a zeneszerző pedig Darvas Ferenc. Verebes segítsége a jövő évad műsortervének összeállításában és a közreműködő vendégművészek megnyerésében nagyon hasznos volt. Nem beszélve arról, hogy az évad első előadását is ő rendezi majd.

Az európai uniós csatlakozással kinyílt a régió, bővültek a lehetőségek. Tud élni ezzel a színház?

Nyitra megye és Komárom–Esztergom megye között született egy alapszerződés a kulturális intézmények együttműködéséről. Ennek első lépéseként a tatabányai Jászai Mari Színházzal máris szorosabb kapcsolatot tartunk fenn, több bérletes előadást játszottunk ott. A jövőben minden bizonnyal ők is többször megfordulnak majd Komáromban. Ennek az útnak még csak a kezdetén tartunk, az eredmények igazán néhány éven belül jelentkeznek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?