Bérlakásokkal a fiatalokért Csiliznyáradon

Csiliznyárad |

<p>Csiliznyárad eddig kimaradt a lakásépítési programból, korábban kedvezményes házhelyeket kínáltak a fiataloknak.</p>

A hétvégén átadták az első bérlakásokat a csilizközi községben. Az önkormányzat abban bízik, hogy a lakásépítésnek köszönhetően nem költöznek el a faluból a fiatal családok, és növekedhet a népesség.

A csilizközi falvakat gyakran úgy emlegetik, mint egy leszakadó régiót, ahol kevés esély van a fejlődésre. Lukács József, Csiliznyárad polgármestere azonban cáfolja ezt az állítást. Bős, Nagymegyer, Dunaszerdahely és Győr is elérhető távolságban van a csilizközben élők számára. A községek önkormányzatai pedig igyekeznek tenni azért, hogy ne vándoroljanak el a fiatalok a régióból.

Bérlakások a népességért

Ahhoz, hogy a fiatal családok a faluban maradjanak, megfelelő feltételeket kell kínálni nekik – vallja Lukács József polgármester. Csiliznyáradon korábban kedvezményes áron kínálták az építkezési telkeket. Most egy nyolclakásos bérházat építtetett az önkormányzat az Állami Lakásfejlesztési Alap és a közlekedésügyi minisztérium hozzájárulásából. Lukács József lapunknak elmondta, összesen közel négyszázezer euróba került a négy kétszobás és négy háromszobás lakás megépítése. A költségek harmincöt százalékát a minisztérium finanszírozta, száznegyvenezer euró támogatást kapott az önkormányzat. A fennmaradó összeg nagy részét a lakásalap kedvezményes hiteléből fedezték. „Volt egy kihasználatlan terület a faluban, amely csak gondokat okozott az önkormányzatnak. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy bérlakásokat épít a parcellán. Lehetőséget akartunk adni a fiataloknak” – nyilatkozta a polgármester. Egy nyilvános fórumon tájékoztatták a lakosokat, túljelentkezés ugyan nem volt, de egy lakás sem maradt üresen. Hat fiatal család, házaspár és két nyugdíjas pár költözhet be az összkomfortos ingatlanba. A lakók kedvezményes bérleti díjat fizetnek. A polgármestertől megtudtuk, voltak olyan fiatalok, akik kijelentették, hogy elköltöznek a faluból, ha az önkormányzat nem ad lakhatási lehetőséget. Ez is arra ösztönözte a testületet, hogy belevágjon az építkezésbe.

Az óvoda tele van

Csiliznyárad körülbelül hatszázhúsz lakosának mintegy negyede hatvan év feletti. A fiatalok otthon tartásával megállítanák a lakosság elöregedését és megfordítanák a folyamatot. „Az volt a célunk, hogy itt tartsuk a fiatalokat. Szerencsések vagyunk, mert a csiliznyáradiak nem szívesen költöznek el a falujukból, inkább ide hoznak feleséget, férjet” – magyarázza a polgármester rámutatva a helyiek lokálpatriotizmusára. A községben óvoda és alsó tagozatos iskola is van. Míg az óvoda teljes létszámmal működik, tizenkét gyerek látogatja, az iskolában korántsem ilyen fényes a helyzet. Nyolc kisdiák jár a helyi alapiskolába. A szülők gyakran inkább a környező településekre – Bősre, vagy Csilizradványra – íratják a gyerekeket. Lukács József kiáll az iskola megtartása mellett, ám elismeri, hogy nehéz megváltoztatni a szülők hozzáállását.

Csiliznyárad kilóg a többi csilizközi település közül. „Nálunk a legmagasabb az egyetemet végzett lakosok száma” – közölte Lukács József. A fiatalok többsége ezért is inkább Dunaszerdahelyen, Győrben vagy Pozsonyban kap állást. Az önkormányzatnak további tervei vannak arra, hogy megtartsa az ifjú lakosokat, legközelebb újra házhelyeket kínálnának a családalapításra készülőknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?