<p>Losonc. Összesen 88 bérlakás épül a losonci Rúbanisko III. (Irtvány) lakótelepen. Az önkormányzat eddig 175 lakáskérvényt regisztrált. Losonc kedvező bérleti díjjal szeretné megakadályozni a fiatalok elvándorlását a városból.</p>
Bérlakások épülnek Losoncon
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13842899855089_28.jpg.jpg?itok=TpFMukw-)
IBOS EMESE
Mária Bérešová, a Losonci Városi Hivatal szóvivője lapunknak elmondta, évekkel korábban iskolának, óvodának szánták az épületet, melyet azonban sosem fejeztek be. Egy befektető vásárolta meg a telket, két lépésben összesen 88 lakást alakít ki az épületekben. Tervei szerint decemberre 36 lakás elkészül. Már zajlanak a második fázis munkálatai is, a további 52 lakás várhatóan jövőre épül fel. A kész épületet vásárolja meg a város a kivitelezőtől, a befektetésre az Állami Lakásfejlesztési Alaptól hosszú lejáratú hitelt venne fel. Bérešová elmondta, már tárgyalnak a kedvezményes hitel feltételeiről.
Az előzetes tervek szerint a kétszobás lakások havi bérleti díja a rezsiköltséggel együtt 131 euró lesz, a háromszobásokét rezsiköltséggel együtt 215 euróban határozták meg. Odaítélésükről a lakásbizottság dönt, a hivatal már dolgozik a helyi érvényű rendelet megfogalmazásán. Egyelőre nem tudni, milyen feltételek mellett pályázhatnak az érdeklődők a kedvezményes bérlakásokra. Néhány helyi lakos attól tart, az alacsony bérleti díjak miatt elsősorban a hátrányos helyzetben levő, alkalmazkodni képtelen családok költöznek be.
A készülő komplexumban játszóteret és pihenőzónát is kialakítanak, továbbá 12 garázs is tartozik majd a lakásokhoz. Ez utóbbiakat a bérlők megvásárolhatják, a lakások azonban 30 évig biztosan a város tulajdonában maradnak, ez az egyik feltétele a kedvezményes hitelnek.
Mária Bérešová elmondta, az önkormányzat azért döntött a bérlakások megvásárlása mellett, mert jelenleg egyetlen kiadható bérlakása sincs. Másrészt a kedvezményes bérleti díjakkal szeretné a városban tartani a fiatalokat, illetve idecsalogatni a fiatalokat a környező falvakból.
A szóvivő hozzátette, bár viszonylag sok az érdeklődő, további lakások építését egyelőre nem tervezi a hivatal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.