Bérlakások épülhetnek

A dunaszerdahelyi önkormányzat képviselő-testülete jóváhagyta a Kelet lakótelepen felépülésre váró lakótömb tervét. A lakótömb felépítésével a város 87 bérlakáshoz jutna. „Az építési engedély megvan, mivel a lakótömb alapjai már felépültek. A minisztérium jóváhagyására még várni kell.

A dunaszerdahelyi önkormányzat képviselő-testülete jóváhagyta a Kelet lakótelepen felépülésre váró lakótömb tervét. A lakótömb felépítésével a város 87 bérlakáshoz jutna. „Az építési engedély megvan, mivel a lakótömb alapjai már felépültek. A minisztérium jóváhagyására még várni kell. Amint elfogadják a tervet, azonnal nekilátunk a kivitelezésnek” – mondta Gútai Iván, a dunaszerdahelyi önkormányzat építés- és közlekedésügyi osztályának vezetője. Az osztályvezető nem tudott pontos választ adni arra, mikor adják át a lakótömböt, hiszen „még nagyon az elején járnak a beruházásnak”.

Gútai Iván elmondta, tervezik még egy mentesítő útvonal kiépítését is. A mentesítő útvonal az Észak I. és az Észak II. lakótelepet kötné össze a Galántai úttal. Amennyiben megvalósul a mentesitő útvonal, a belváros forgalma előreláthatóan 30 százalékkal csökkenne. (lil)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?