Bényi érmék a Vatikáni Múzeumban

Róma |

<p>Január végéig a bényi arany érmék is láthatóak a római Vatikáni Múzeumban, amely a világ egyik leghíresebb és leglátogatottabb intézményének számít.&nbsp;</p>

 

A november 12-én, az esti órákban ünnepélyesen megnyitott időszaki kiállításon, amelyet a nap mint nap ezrek által látogatott Vatikáni Múzeumban rendeznek meg, a mai Szlovákia területén feltárt és megőrzött legrégibb kincseket állítják ki, mint a kereszténység kezdeteinek bizonyítékait – tájékoztatta az ujszo.com-ot Molnár Tamás, Rómában továbbtanuló katolikus pap.

A kiállítás értékes darabjai között fontos helyet foglalnak el a Párkányhoz közeli magyar kultúrájú és anyanyelvű régióban fekvő, rotundájáról, a kései román korban épült kéttornyú templomáról, az avarsáncokról és népviseletéről is ismert Bényben fellelt arany érmék, amelyek a szakértők szerint a 2. századból származnak.

A jelentős rendezvény a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézete valamint a Szlovák Köztársaság Szentszék mellett működő Nagykövetsége által valósult meg. Az ünnepélyes megnyitón a szervező intézmények képviselőin túl számos Rómában élő és Szlovákiából érkezett közéleti és egyházi személyiség volt jelen. A megjelenteket a világ leghíresebb múzeumai közé tartozó Vatikáni Múzeumok igazgatója, Antonio Paolucci személyesen köszöntötte. A tárlat 2014. január 26-ig látogatható. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?