Beíratási plakátkampány – Dunaszerdahelyen is

Dunaszerdahely |

<p>&nbsp;</p><div>Plakátkampányt indított a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Csemadok a Csallóköz központjában az iskolai beíratások kapcsán. A szülői szövetség a jövőre nézve szélesebb körű társadalmi összefogást sürget.</div><div>&nbsp;</div>

A két óriásplakát, illetve a kisebb felületű reklámhordozók a napokban kerültek ki Dunaszerdahely forgalmasabb közútjai, közlekedési csomópontjai mellé. Megkeresésünkre Mézes Rudolf, az SZMSZSZ országos elnöke elmondta: helyi, nem pedig országos kezdeményezésről van szó. „Magánemberként támogatok minden olyan civil kezdeményezést, amely a magyar szülőknek megmutatja a helyes utat – közölte. – A szervezet elnökeként elmondhatom: követendőnek tartom a három társadalmi szervezet összefogását. Ugyanakkor tudatában vagyok annak, hogy az ország más térségeiben tevékenykedő alapszervezeteink anyagi okokból sem tudják megengedni magunknak, hogy hasonló kampányt folytassanak.”
 Lázok Attila, az SZMSZSZ dunaszerdahelyi járási elnöke, a Csemadok járási titkára úgy nyilatkozott: a kampány célja a szélesebb tömegek megszólítása. „Az iskolák, illetve a szülői szövetségek alapszervezetei természetesen folytatnak beíratási kampányt – mondta –, mégis úgy érzem, kevés az olyan, a nagy nyilvánosságot megszólító megmozdulás, amely az anyanyelvi oktatás fontosságára hívja fel a figyelmet. A dunaszerdahelyi plakátkampányt kezdeményező szervezetek járási szinten három éve kötöttek együttműködési szerződést; arról, hogy foglalkozni kell az iskolai beíratásokkal, tavaly született döntés. Úgy vélem, szélesebb körű összefogásra volna szükség, már most tárgyalóasztalhoz kellene ülni, és megtárgyalni, milyen beíratási kampánnyal álljunk elő jövőre.” Lázok Attila elmondta: a dunaszerdahelyi plakátkampány mintegy hatszáz euróba került, az óriásplakátok egyikét a reklámfelület üzemeltetője ingyenesen helyezte ki.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?