Befejezte a megye a téli útkarbantartást, melynek során közel 6000 tonnányi szóróanyagot használt fel

A kora tavaszi havazás még áprilisban első hetében sem hagyta nyugodni az útkarbantartókat
Kassa megye |

A Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) közúti igazgatósának jelentése szerint sikeresen befejezték a 2022/23-as szezon téli útkarbantartását.  A téli szezon november 1-jén kezdődött, az első szórást pedig 2023. november 14-én végezték el a regionális útmunkások a Rozsnyói és Iglói járásokban. Több mint 61 ezer kilométernyi II. és III. osztályú utat szórtak le és több mint 33 ezer kilométernyit tisztítottak meg a hótól. A közútkezelők 5 942 tonna kémiai szóróanyagot használtak fel ezeken az utakon, mely a téli útkarbantartással összesen 6 100 000 euróba került.

A téli útkarbantartás 120 napon át tartott, amelyből a legforgalmasabb hónap a december volt, amikor minden egyes nap kivonultak az utakra a munkagépekkel a munkások. A közútkezelőket leginkább a Rozsnyóhoz és Iglóhoz közeli hegyi hágók tisztán tartása foglalkoztatta, ahol az erős szél miatt többször is fák törtek ki és dőltek az utakra, de a síkabb területeken is be kellett avatkozniuk, ahol rendszeresen hóátfúvások alakultak ki. Bár az éves terv szerinti téli útkarbantartás március 31-én véget ér, a váratlanul érkezett kora tavaszi havazás miatt még 2023. április 6-án is be kellett avatkozniuk a megye túlnyomó részében. A hó elolvadását követően, a tavasz beköszöntével megkezdték a kátyúk javítását is, amelyre a megye valamennyi szakaszán közel 220 ezer eurót költöttek.

tavaszi havazás

A KSK állítása szerint az elmúlt téli szezonra is kellőképpen felkészültek, a megyei raktárakat még a tél beköszönte előtt nem kevesebb mint 16 895 tonna szórósóval feltöltötték. A megye téli útkarbantartását az elmúlt szezonban új gépekkel is biztosították. Az elavult berendezéseket fokozatosan újakra cserélték, 29 hóekével felszerelt traktorral, 6 szórógéppel, valamint további kiegészítő felszereléssel ellátott gépekkel bővítették a megyei gépparkokat. A mechanizmusok fokozatos átadása után a következő szezonban 73 darab új berendezés gondoskodik majd a megye téli útkarbantartásáról. A KSK Útügyi Igazgatósága alá 2200 kilométernyi közút tartozik, amelyből 1914 kilométer II. és III. osztályú út, valamint a Szlovák Útkezelő Vállalattal (SSC) és a Nemzeti Autópálya-társasággal (NDS) kötött szerződés alapján 284 kilométernyi gyorsforgalmi és I. osztályú út. A téli karbantartást öt központból végzik a Kassa-vidéki, a Nagymihályi, a Rozsnyói, az Iglói és a Tőketerebesi járásokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?