Befejeződött az ablakcsere a felsőszeli öregiskolában

Öregiskola-felújítás
Felsőszeli |

Újabb fontos lépést tettek a felsőszeli öregiskola felújításában azzal, hogy kicserélték az épület ablakait. A rekonstrukciót június végéig szeretnék befejezni, addig három nagyobb munka vár a szakemberekre és önkéntesekre.

Felsőszeli egykori iskolája, amelyet a helyiek csak öregiskolának hívnak, jelenleg közösségi helyként működik. A Gavit – Galánta és Vidéke Társulás 2021 decemberében vette bérbe az épületet a Nagyszombati főegyházmegyétől kulturális és közösségi programok megvalósítására. Azóta a szervezet tagjai, önkéntesek és szakemberek újítják fel fokozatosan az öregiskolát, a napokban fejezték be az ablakcserét. Horváth Judit, a szervezet vezetője lapunknak elmondta, a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól elnyert támogatás mellett a helyi vállalkozónak is köszönhető, hogy megvalósulhatott az ablakcsere.

„Mivel ő is ebbe az iskolába járt valamikor, ezért nagyon jutányos áron kaptuk meg az utca felőli ablakokat, amelyek a régi ablakok stílusában készültek, hogy esztétikailag is rendben legyen az épület, ha elkészül. Az eddig ott lévő ablakokat arra használtuk fel, hogy az udvar felén lévő folyosó negyvenötéves ablakait azokra cseréljük, így a tizenötéves ablakokat is hasznosítani tudtuk. Az új ablakok hő- és hangszigetelés szempontjából is jobbak, ezért kerültek az utcafrontra, a belső folyosóra azonban megfelelnek azok, amiket onnan kiszedtünk

– fejtette ki. Az öregiskolában még három nagyobb munkát kell elvégezni nyárig, hogy befejeződjön a felújítás. Az egyik a kazán cseréje és a fűtés modernizálása, a másik a toalettek bővítése, illetve akadálymentesek kialakítása, a harmadik pedig a falak vakolása. Az épület falai több helyen nedvesedtek, ezért le kellett verni a vakolatot, hogy kiszáradjon. Ezeket a helyeket kell még Horváth Judit szerint víztaszító réteggel kezelni, majd bevakolni. Hozzátette, néha a szépségét is ápolni kell az iskolának, nem elég csak technikailag felújítani, így június végéig biztosan lesz még néhány apróbb munka, például padlócsere, villanyvezetékek javítása, amit el kell végezni. A határidőt azért szeretnék tartani, mert júliusban már ott szeretnék megszervezni az évente megrendezett gyerektáborokat. Jelenleg a régi mesterségeket, kézműves technikákat oktató Szakkör kurzus második évfolyama zajlik az öregiskolában heti három napon. Február közepén robotika szakkör indul gyerekeknek, de az Egy táska női szeretet kezdeményezés egyik gyűjtőpontja is az épületben van.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?