Pénzt és alkoholt követelt – miután nem kapott, megerőszakolta a 82 éves nőt

Pénzt és alkoholt követelt – miután nem kapott, megerőszakolt a 82 éves nőt

Szerdán bíróság elé állt az a 22 éves férfi, aki előbb rátámadt egy idős házaspárra, majd annak nőtagját meg is erőszakolta.

Az eset június 3-án, kora este történt egy kassa-vidéki családi házban. A támadó véletlenszerűen választotta ki a házat, ahová aztán becsengetett, majd alkoholt és pénzt kért az ott élő idős házaspártól. Miután az idősek megtagadták a kérést, a fiatal egy késsel a kezében rátámadt a házban élő 84 éves férfire, aki megpróbált ellenállni, sikertelenül.

A támadó ezt követően a házba ment, ahol megütötte a 82 éves nőt. Miután ő a földre esett, bezárta az ajtót, és megerőszakolta a kanapén. 

Az ügyész indítványozta a férfi előzetes letartóztatásba helyezését, a bíróság pedig június 7-én, szerdán helyt adott a kérelemnek. A támadót, fiatal kora ellenére korábban már nyolcszor jogerősen elítélték, három alkalommal pedig börtönbe is került. 

A JOJ TV úgy tudja, a rendőrség előtt beismerte a tettét, a bíróság előtt azonban nem kommentált a történteket, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki miattuk. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, akár 15 évre is börtönbe kerülhet.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?