Baráti találkozó az Életfa-parkban

Kürt |

<p>Majer István esztergomi kanonok, címzetes püspök születésének 200. évfordulójára emlékeztek az érsekújvári járásbeli Kürtön, az Életfa-parkban.&nbsp;</p>

A rendezvényt a kürti 22. Majer István cserkészcsapat szervezte, az ünneplőket köszöntötte Téglás János, a település polgármestere, és jelen voltak a helyi intézmények és szervezetek képviselői.  Majer Istvánra a magyar pedagógia úttörőjére Pócs Krisztina a kürti alapiskola pedagógusa emlékezett, aki részletes tanulmányban dolgozta fel a Mocsonokon született, de Kürtön is tevékenykedő személyiség életútját. Majer István nevéhez fűződik a gyakorlati nevelőtevékenység – a mesterképző – megszervezése, az önálló tanítóképző intézetek hálózatának kiépítése. Évek múltán is szeretettel emlékezett vissza Kürtre és könyveiben utalt a községre, 1870-ben alapítványt hozott létre a kürti Szent Vendel-szobor megépítése céljából, 1992-ben a cserkészcsapat felvette a nevét, és 1994-ben a templom előtt felavatták a mellszobrát.  Kovács Tamás, aki első alkalommal 2011-ben indult útnak kerékpáron, hogy népszerűsítse Majer István nevét, a találkozón elmondta, augusztus 15-én Kürtről indul Esztergomba, majd Szlovákia számos magyarok lakta településén tart ismeretterjesztő előadásokat a falu jeles személyiségéről. Szívesen látja azokat, akik csatlakozni szeretnének hozzá. Majer István szobrának megkoszorúzása után ünnepi szentmisét tartottak a Mindenszentek Plébániatemplomban a község neves lelkipásztoráért és a kürti közösség összetartásáért.  „Találtunk egy népének dallamára írt  Majer István éneket Danczi Lajos atya tollából, amit felajánláskor énekeltünk. Áldozati adományként alapító parancsnokként vittem a kenyeret, Szendi Tünde a leköszönő parancsnok a bort és az új parancsnok, Sütő Szilvia a virágot. A csapat egyes fejlődési szakaszait is jelképezte az áldozati adomány” – mondta Danczi Mónika a kürti cserkészcsapat alapítója. A szentmise résztvevői ajándék fotót kaptak Majer Istvánról, melynek hátlapján egy róla szóló ima található, szintén Danczi Lajos atya tollából. Az emlékünnepségen és az ünnepélyes csapatparancsnok-váltáson részt vett Csémi Szilárd a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség ügyvezető elnöke és Csémi Ildikó.  A cserkészek énekszóval meneteltek vissza az Életfa-parkba. Danczi Mónika összefoglalta a kürti cserkészcsapat alapításának történetét, az életfa szimbólumai segítségével. Kürtön elsősorban azért adóznak Majer István emlékének, mert az 1800-as évektől meghatározó szerepet töltött be az itt élők életében, meghatározva ezzel a település identitását.       
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?