BARANGOLÓ: Ahol a Duna elhagyja Szlovákiát

Szlovákia legkisebb és legalacsonyabb hegysége egyszerre ismert és ismeretlen hely. Párkány és környékének lakói számára talán inkább az előbbi, de aki igazán beleveti magát a Kovácspataki-hegyek közé, az mindig fog találni valami érdekeset.

Záróakkord a térképen

Az osztrák határnál a Kis-Kárpátok, pontosabban annak dévényi része jelenti a szlovákiai Duna „nyitányát”. Innen számítva mintegy 150 kilométeren át lényegében különösebb szintkülönbség nélküli – felszíni egységekben persze igencsak változatos – síkságot fedezhetünk fel. Ez a világ egészen a Kovácspataki-hegyekig vagy más néven Helembai-hegységig terjed, amelyen túl a folyó már teljes egészében Magyarországon át folytatja az útját. A lényeg tehát, hogy hegyek üdvözlik és azok is búcsúztatják a Dunát, ha Szlovákia geomorfológiája lebeg a szemünk előtt.

A hegységet sokszor emlegetik a Börzsöny szlovákiai részeként, ugyanis azzal egy időben, 15-18 millió évvel ezelőtt alakult ki vulkanikus tevékenységnek köszönhetően. Aztán mindössze annyi történt, hogy az Ipoly „levágta“ a nagyobbik testvérről, „beszorítva” ezzel a Kovácspataki-hegyeket saját folyóvölgye és a Duna közé.

Érdemes észben tartani azt is, hogy két, 1966-ban létrehozott természetvédelmi terület húzódik a hegységen. A 364 hektárnyi „Kovácspataki-hegyek – Dél” az egyik, míg a másik a 199 hektáros „Kovácspataki-hegyek – Észak” elnevezéssel bír.

Túraútvonalak

A dolgok jelen állása szerint a hegységet turistaösvények segítségével, Garamkövesdet Helembával összekötve tudjuk a legátfogóbban átszelni. Mindkét faluba könnyedén eljuthatunk menetrend szerinti buszjárattal Párkányból, ráadásul a turistautak kezdetének közelében vannak a buszmegállók is.

A jelzett túraútvonalak segítségével alapvetően két fő változata van a csöppnyi hegység bejárásának. A rövidebb út a piros jelzést követi végig mintegy 5 kilométer hosszan Garamkövesd és a kovácspataki idősotthon között. Utóbbi helyszíntől indul egyébként egy nagyon rövid sárga jelzés is, amely a kovácspataki vasúti megállót köti össze az üdülőterülettel. Végül a nagyjából 10 kilométeres, hosszabbik változat a piros, majd a kék jelzés végigkövetését jelenti Garamkövesd és Helemba között. Erről lesz szó most.

Ha Helembáról indulunk, a Dóna-patak jobb partján kezdődik a túra a falu főutcájáról indulva. Kissé figyelni kell az elején, mert a jelzések néhol nem látszanak a fatörzseken. 2,5 kilométer után aztán az egyre mélyülő, vegyes erdővel borított Nagy-völgyből a patak keresztezésével egy vállalható kaptatón kell feljutnunk. Ezen a szakaszon korábban kivágták az erdőt, így nem kerülhetjük el a „dzsungelharcot” sem – viszont ha augusztusban járunk erre, kárpótlásul erdei szederbokrokról ehetjük tele magunkat. A gerincet elérve betonútra lelünk, amely mellett, kissé a túloldalon van az Ipoly-turistaház, illetve egy kis fedett pihenőhely. A már Leléd határához tartozó betonút ugyan kissé illúzióromboló, de jó 2 kilométeren keresztül van lehetőségünk gyönyörködni a változó erdőtakaróban, adott esetben pedig a védett bogarakban vagy növényekben. Egy fakitermeléshez használt mezőnél enyhén délnyugati irányban a jelzés ismét bevezet az erdei ösvényre, amely ugyancsak 2 kilométeren át tart. Ezen a szakaszon lehet az erdőn át egy jelöletlen út segítségével eljutni a hegység legmagasabb pontjáig, a Keserős-hegyig (395 m), illetve a szintén karakteres Bordahegyig (388 m). Visszatérve azonban a „hivatalos” útvonalra... Miután elértük a piros jelzést is, az út egy gerincen nyugati irányban halad végig, ahonnan számos ponton kiléphetünk a lombok közül. A Duna szintjéhez képest 200 méterrel magasabbról bonthat repesve szárnyat a tekintetünk. Van itt minden úgymond, ez a szakasz a Kovácspataki-hegyek legmegkapóbb helyszíne. A különböző kilátóhelyeken egészen Karva környékétől Helembáig számos lokáció beazonosítható – nem is beszélve a túloldalról, ahonnan például az esztergomi Bazilikát vagy a Visegrádi-hegység nyugati részét igencsak „királyi” perspektívából vizslathatjuk. Mondani sem kell, a távcső használata erősen ajánlott ezen a szakaszon – még akkor is, ha a nézelődéssel többszörösére növeljük a túra időtartamát. Az alattunk szétfutó sziklarendszer nem mindehol áll stabil kőzetekből, így óvatosnak kell lenni a sziklapárkányokra és -tömbökre való kimerészkedésnél. Ahol véget ér a „kilátórendszer”, a hegyoldal magassága azonnal csökkenni kezd, hogy ezáltal Garamkövesdre vezessen minket.

A hegységet négy falu fogja közre. Nem kezdenék most bele most annak fölsorolásába, hogy Garamkövesden, Helembán, Bajtán vagy Leléden miféle nevezetességeket lehet megtekinteni – ezt megteheti a kedves olvasó, miután eldöntötte, melyik településeket fogja érinteni túrája során. Egyébként mindegyik falu kellemes hangulatú és sajátos fekvésű, senki se legyen rest felkeresni őket.

Ráadás

A hegység közvetlen közelében több, lábon is elérhető természeti attrakció van. A vállalkozó kedvű túrázók felkereshetik a Garam és az Ipoly torkolatait is, mi több, a túra kezdő- és végpontja lehet mindkét helyszín – még akkor is, ha ez érezhetően megnöveli a kilométerek mennyiségét.

Össze lehet kötni a túrázást a „nagy testvérnek” számító Börzsöny felfedezésével is. Ha egyszer megépül a Helemba és Ipolydamásd közti híd, úgy majd könnyedén át lehet lépni a magyar túloldalra. Utóbbi falutól nem messze halad az ún. Börzsönyi kék turistaút, amelyre így a jövőben könnyedén rá lehet majd csatlakozni. Az Ipolyt most egyelőre csak kissé kalandos módon, a torkolat fölötti vasúti híd oldalán levő járdán léphetjük át. Ez azért jó dolog, mert az említett túraútvonal éppen a túlparti Szobról indul.

Jó hír a kerékpározók számára, hogy a Nagy-völgyön végigfutó erdészeti út teljes egészében „hivatalosan”, bringás jelzéssel ellátottan bejárható. A Bajtáról kiinduló, már említett betonútra is érvényes ez, illetve, ha a kerékpár külsője erre alkalmas, gyakorlatilag Garamkövesdig tekerhetünk a piros jelzésen.

A Kovácspataki-hegyek széles körben ismert „titka”, hogy egyik pontján a mélyében egy szertefutó barlangrendszer található, amelyet a második világháború végén kezdett el kiépíteni a magyar állam. A tervek szerint ide, szó-szoros értelmében a föld alá telepítették volna az ország egyik olajfinomítóját. Az elkészült járatrendszerek ma is megvannak, de eddig – nagyjából a denevérek beköltözésén kívül – nem sok minden történt velük. Idővel akár idegenforgalmi nevezetesség is válhatna a járatokból, most azonban a különféle sejthető objektív veszélyei miatt csupán megemlíteném, hogy vannak.

Van hova fejlődni

Aligha fér kétség ahhoz, hogy bővíteni kéne a turistautak számát. A hegység legmagasabb pontjai esetében ez mindenképp üdvös volna. Kísérleti jelleggel Helembánál a Nagy-völgy fölé magasodó nyugati hegyhát tetején végigfutó szinte elhagyatott ösvényen is végigmentem. A régi térképek tanúsága szerint egykor a helembaiak egyik kellemes vonalvezetésű erdei útja volt ez. Minden további nélkül lehetne ebből is jelzett út, amely pompás párost alkothatna a völgy mélyének „hivatalos“ ösvényével.

Persze az igazán elhivatott felfedezőnek nem jelent akadályt holmi jelhiány. Ahol az lehetséges, erdészeti utak, vadcsapások, felhagyott, de még járható ösvények által minden zeg-zugig eljuthatunk, ha elégséges tájékozódóképességgel, na meg térképpel, esetleg applikációval bírunk.

Egészen biztosan nem lenne a bakancsos turisták ellenére több kihelyezett pad és asztal, akár esőbeállóval is kombinálva. Több helyszínen is megvan ehhez a tér, viszont efféle helyet én csak az Ipoly-turistaháznál találtam.

Igen örvendetes lenne a két fő útvonal „tanösvényesítése” is a néhány kósza táblán túlmenően. A vulkáni világok, a növénytakaró, a helytörténet vagy a néprajz szerelmeseinek is volna mit olvasniuk az ütemes lépdelést megszakítva.