Bányácskiban bíznak

Csicser. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának csicseri ú-jonca 23 ponttal a tabella 5. helyéről várja a pontvadászat tavaszi nyitányát. A jó szereplés ellenére az együttesnél edzőcserére került sor.

Csicser. A kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának csicseri ú-jonca 23 ponttal a tabella 5. helyéről várja a pontvadászat tavaszi nyitányát. A jó szereplés ellenére az együttesnél edzőcserére került sor. Január 12-től, vagyis a téli alapozás első napjától már a csapat meghatározó futballistája, Bányácski Norbert irányítja a társakat. „Az új év elejétől több lett a gondom, feladatom. Immár két szerepkörben, szakvezetőként és játékosként kell jól teljesítenem a klubnál. Napjainkban tizennyolcfős keret készül a visszavágó-sorozatra” – nyilatkozta a rutinos futballista. Tőle azt is megtudtuk, hogy a csicseriek már nem számítanak Kostrej játékára, aki a III. ligás nagykaposiaknál folytatja pályafutását. Új szerzeménynek csupán a nagymihályi Šetét számít. „Természetesen további kiszemeltjeink is vannak, ám taktikai okokból kilétüket nem adom közre. Nehogy a riválisok kiénekeljék szánkból a sajtot” – fogalmazott Bányácski. Azt viszont nem titkolta, minimális céluk megtartani előkelő pozíciójukat. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?