Bányabefalazás: eddig hetven nyílást találtak

Nagyrőcei járás |

<p>Eddig hetven korábbi bányatevékenységből származó nyílást találtak a Nagyröcei-fennsíkon. Természetvédők egy csoportja pályázati támogatásból szeretné biztonságosabbá tenni a régiót a turisták számára.</p>

 

Ervín Harpl természettudós elmondta, a bányászok a a termelés befejezését követően lezárták a bányaműveket. A földmozgások miatt azonban ezek több helyen is megnyíltak, másutt új nyílások keletkeztek, függőlegesek és vízszintesek egyaránt.  A nyílások, főként a vízszintesek, veszélyt jelenthetnek a turistákra. Aki beleesik egy ilyen nyílásba, arra akár rá is omolhat a föld. Ugyanakkor a bányaművekbe sok helyen élőlények költöztek be, denevérek, szalamandrák, különböző rovarok. A helyi környezetvédők ezért most igyekeznek feltárni ezeket a nyílásokat, és megvizsgálni az élővilágukat. Azokat, amelyek „lakottak” lettek, nem temetik be, hanem fallal kerítik körbe.  A hetven nyílást a bejárandó terület mintegy felén találták, a terület másik felének bejárása még várat magára. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?