Ballada a zoboralji iskoláról

A magyar iskolák diákjainak rohamos létszámcsökkenése itt már annyira magától értetődő dolog, hogy nem is téma, az emberek már csak arról beszélnek, lesz-e legalább egy-két elsős, hogy nyílhasson osztály, megmaradjon az iskola. Ezek a legnehezebb helyzetek, mert a szülő sokszor azért dönt a szlovák iskola mellett, hogy ne legyen egyedül a gyereke, hiszen, ha megbetegszik, „még a leckét sem lesz kitől megkérdezni”.

Nem akarják hallani az érveket

Ami, persze, nem igaz, az öszszevont évfolyamos osztályokban elmosódnak a különbségek, a kisebb gyerekekre sok minden ráragad abból, amit a nagyok tanulnak, és a szakemberek által készített tanulmányok szerint sem vált még senkinek kárára az, hogy összevont osztályban, esetleg egyedüli elsősként tanulta a betűvetést. Csakhogy a szülők már nem akarják hallani az érveket, legtöbbjüket egyáltalán nem is érdekli, mi szól a magyar iskola mellett, mert meg vannak róla győződve, hogy jól döntöttek, és elhatározásukhoz senkinek semmi köze.

„Beszélek én mindenkivel, akivel lehet, de aki már maga is szlovák iskolába járt, azt lehetetlen meggyőzni. Sőt, kifejezetten rossz néven veszi, hogy beleszólok a dolgába. Arra is volt példa, hogy családi viszály kerekedett az iskolaválasztásból, mert az egyik szülő ide húzott, a másik oda, és a végén mindenért engem okoltak, a gyereket pedig úgyis szlovákba adták” – panaszolja az egyik zoboralji pedagógus, aki a rossz tapasztalatok ellenére sem adta fel.

„Akkor kezdett elromlani a dolog, amikor azok körében, akik vitték valamire, divat lett a szlovák iskola. Ez a mai napig is így megy, mert ha akad a faluban egy vezéregyéniség, aki magyar létére szlovákba adja a gyerekét, az még kettőt-hármat magával ránt. A többiek azt mondják, ha neki nem fontos, nekem miért legyen az? Szinte minden évben ér bennünket olyan meglepetés, hogy csak azt tudjuk mondani: na, erről igazán nem gondoltuk volna! Sok minden közrejátszik itt: elég egy konfliktus a magyar családok között, nem tetszik a tanító, vagy rossz osztályzatot kapott a nagyobbik gyerek, és máris szlovákba adják a kisebbiket. Sajnos, ez a hátránya a kis településeknek, a zárt régiónak – mindenki mindenkit ismer, több a lehetőség arra, hogy az emberek összekülönbözzenek, és ilyenkor dacból születnek döntések. Mintha mást bosszulnának meg, nem a saját gyereküknek ártanának azzal, hogy elszakítják az anyanyelvétől” – elemzi a helyzetet a tanítónő.

Jól tudja, miről beszél: több mint három évtizede tanít a Zoboralján, és azóta nézi szomorúan, hogyan viszik egykori tanítványai is a szlovák osztályba a gyerekeiket.

A következők esélyét veszik el

Persze, mondhatnánk, hogy a saját gyerekéről mindenkinek jogában áll dönteni, de még ez sem teljesen igaz. Ott, ahol egy-két gyereken múlik az osztály, az iskola sorsa, nemcsak személyes választásról, hanem a közösségért vállalt felelősségről, a következő generációk esélyéről is szó van. Minél kisebb, minél zártabb az adott régió, annál inkább, hiszen az összevont évfolyamos alsó tagozaton még csak „elvergődnek” háromnégy gyerekkel, de hogyan működik – működhet-e egyáltalán – majd öt év múlva az a felső tagozatos osztály, amelyben három faluból mindössze öt gyerek ül?

Egy másik Nyitra környéki magyar iskola igazgatója már azt is sikernek tartja, hogy eddig kihúzták. „Ha a pedagógusaink nem tartanának számon minden egyes gyereket nem is a születésétől, de már a fogantatásától kezdve, már rég lehúzhattuk volna a redőnyt. Az, hogy még mindig három kilencosztályos alapiskola működik a járásban, csakis annak köszönhető, hogy senkiről nem mondunk le. Ahol csak egy picike esély mutatkozik arra, hogy a gyerek hozzánk járjon, az utolsó követ is megmozgatjuk, még a rokonainak a rokonaival is beszélünk. A múltkor azt mondta nekem egy szülő, hogy olyan vagyok, mint egy hittérítő, de nem jó a hasonlat, mert én nem a szlovák embert akarom meggyőzni, hogy mondjon le az identitásáról. A magyar szülőket próbálom ráébreszteni, melyik a helyes út, ez pedig kötelességem.”

A kötelesség teljesítésével nem is lenne gond, de van egy határ, amikor már nincs is kit meggyőzni, mert a szülők java része is szlovák iskolába járt, vagy természetesnek tartja, hogy ha a házastársa szlovák, akkor a gyerek is úgy tanul. Vagy valamilyen megmagyarázhatatlan okból magyar létére úgy érzi, hogy Szlovákiában igenis szlovákul kell tanulni, mert csak így lehet érvényesülni. Mint tudjuk, meggyőződés ellen igazán nem lehet észérvekkel felvenni a harcot. Márpedig egyre többen érzik így, mert – csökkenő születési szám ide vagy oda – már minden faluban megfordultak az arányok, és jóval több elsőst írtatnak a szlovák iskolába. Köztük olyanokat is, akikkel addig otthon csak magyarul beszéltek.

Mindenütt van magyar elsős

Öröm az ürömben, hogy idén legalább nincs olyan falu, ahol egyetlen elsős se menne magyar iskolába. Gímesen, ahol két ilyen év is volt a múltban, idén két gyereket írattak be, ráadásul az egyiknek az édesanyja szlovák. A nagyszombati származású fiatalasszony, Jana Andrašková azt mondta, férje még az esküvő előtt kikötötte, hogy a gyerek magyar iskolába fog járni. Ő ezzel a tudattal mondott neki igent, és jött lakni Gímesre. Azóta megszokta a környezetet, megtanult egy kicsit magyarul, és egyáltalán nem tartja áldozatnak, hogy a fiát magyar iskolába íratták. Sőt, inkább úgy véli, így két kultúrában lesz otthon, míg a szlovák iskolában magyarul írni és olvasni biztos nem tanult volna meg.

Kár, hogy azt, amit egy szlovák fiatalasszony ilyen tisztán lát, sok magyar sem akarja tudni – ő is azt mondta, az ismerősök közül leginkább a magyarok akarták lebeszélni. Szerencsére, nem sikerült nekik, így Gímesen szeptemberben két elsőssel kezdik a tanévet.

Zsérén, ahonnan a felső tagozatosok szintén Gímesre járnak, 2008. február elsejével megszűnt az önálló magyar iskola, és a szlovákkal közös igazgatóság alatt működik – egyelőre a szlovák igazgatónő irányításával. Az összevont magyar osztályba három elsőst írattak be, így az iskolában összesen öt gyerek marad.

Kolonban, ahonnan ötödiktől szintén Gímesre utaznak a gyerekek, öt magyar elsős lesz. Bár a régióban ez a legmagasabb szám, azért szlovák iskolába már itt is több gyereket, összesen nyolcat írattak.

A másik kilencosztályos magyar alapiskola Pogrányban működik, itt két magyar elsősre számítanak. A szomszédos Gesztéről, ahol nincs iskola, idén senki nem megy magyar iskolába.

Nem túl rózsás a helyzet Alsóbodokon sem, ott idén csupán két magyar elsősük lesz a várt négy helyett. A faluban ugyan magyar középiskola is működik, de ennek ellenére az arányok fokozatosan itt is a szlovák iskola felé tolódnak el. A pedagógusok szerint elsősorban azért, mert a szlovák iskolát végzett szülők már hallani sem akarnak arról, hogy a gyerekük magyarul tanuljon.

Eddig Nagycétény volt a régió legerősebb magyar bástyája, de 2008-ban már ebben a faluban is ugyanannyi – négy – gyerek megy magyar iskolába, mint szlovákba. Kálazról, ahol 2005-ben megszűnt az 1997-ben nyitott magyar kisiskola, már negyedik éve nem jár elsős Nagycéténybe. Iskolabusszal hét diákot szállítanak még a felső tagozatra, a legfiatalabb közülük negyedikes. Nyitracsehiben a négy szlovákkal szemben egy magyar elsős lesz, vele együtt tizenegyen maradnak a három évfolyamos összevont osztályban.

Mi lesz négy év múlva?

A számok egyáltalán nem biztatóak, de igazán elkeserítőek majd négy év múlva lesznek, amikor ezek a gyerekek az ötödik osztályban találkoznak. Gímesen tízen lesznek, Pogrányban négyen, Nagycétényben pedig öten, ami még együtt is csak egy átlagos létszámú osztályt ad ki, de külön-külön semmilyet. A nagy kérdés az, létrejön-e addig a Zoboralján egy központi kilencosztályos alapiskola, ahová a magyar falvakból iskolabusszal szállítják a gyerekeket. Egyelőre senki sem ismeri a választ, még a kérdést sem meri hangosan feltenni senki. Mert akkor arról is beszélni kellene, melyik legyen a három iskola közül az, amelyik marad, milyen kritériumok alapján válasszák ki, ki legyen az igazgatója, kik azok a pedagógusok, akik itt fognak tanítani, és mi lesz a többiekkel? Még ha mindebben sikerülne is megegyezésre jutni, nem kizárt, hogy a szülőknek nem tetszene a megoldás, és dacból, személyes sérelmek miatt vagy egyszerűen csak azért nem járatnák a gyereküket a húsz-harminc kilométerre lévő magyar iskolába, mert a szlovák mindenhol helyben van.

Nincs visszaút?

Zoboralja valószínűleg most jutott el arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút, és ha nem történik csoda, már sosem lesz a régióban annyi magyar iskolás, mint szlovák. Az asszimiláció visszafordítása már csak ábránd lehet, de azoknak, akik mindennek ellenére ragaszkodnak a magyar identitásukhoz, meg kell adni az esélyt, hogy a lakhelyükhöz közel tanulhassanak az anyanyelvükön. Az elkövetkező egy-két évben ezt a feladatot kell megoldaniuk az itteni pedagógusoknak és polgármestereknek, mert ha a szülőknek senki nem tudja megmondani, mi lesz, mire a gyerekük ötödikbe megy, akkor a következő években már magyar elsősökre sem lehet számítani.