Balesetveszélyes az egykori laktanya épülete

Komárom |

<p>Balesetveszélyessé vált az Újvárban található, egykor laktanyaként szolgáló épület tetőszerkezete; a legszükségesebb, a közvetlen omlásveszélyt elhárító munkálatok elvégzésére 12,6 ezer eurót hagyott jóvá legutóbbi ülésén a képviselő-testület.&nbsp;</p>

 

A gyors beavatkozás szükségességére a Nyitrai Műemlékvédelmi Hivatal is figyelmeztette a várost. Már kiválasztották a kivitelezőt, a munkák hamarosan megkezdődnek. A Gráfel Lajos, a városi hivatal műemlékvédelmi főosztályvezetője által beterjesztett anyag arra is rámutatott, hogy az elkövetkező két évben előreláthatólag további közel 160 ezer euróra lesz szükség az egyes épületszárnyak tetőszerkezetének állagmegóvására, a sérült részek kijavítására. Az elvégzendő feladatokat négy fázisra osztotta, megvalósításukra a 2013-as és 2014-es költségvetésben kellene megtalálni a forrást. „Az 1810-ben épült, 520 méter hosszú U alakú épület tetejének komplex felújítása 2,5 millió euróba kerülne, ezt a város biztosan nem tudja saját forrásból biztosítani – mondta Gráfel Lajos. – Korábban már pályáztunk uniós és hazai alapoknál, de sajnos nem jártunk sikerrel.” Most várják az újabb pályázati kiírásokat, hogy ismét be tudják nyújtani az előkészített tervezetet. A balesetveszélyes épületrészeket elkerítették, figyelmeztető táblákat is elhelyeztek, ám mint Sebő Beátától, a városi hivatal szakreferensétől megtudtuk, az erődrendszer többi része – idegenvezető kíséretében – továbbra is látogatható.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?