Babakészítő mester tart workshopot Dunaszerdahelyen

Mester Dóra 9 éves kora óta készít babákat, szeretné átadni a meglévő tudását (Forrás: Képarchívum)
Dunaszerdahely |

Mester Dóra, a Magyarországi Baba- és Mackókészítési Verseny aranyérmese húsvétra készülődő workshopot hirdetett meg a Csaplárban, ahol egy pihe-puha plüssnyulat készíthetnek az érdeklődők.

A foglalkozás ideje körülbelül 4 óra, mialatt a precízen előhímzett, antiallergén anyagokból kivágják a szükséges formákat, majd saját kézükkel, tűt használva, szakmai irányítás alatt varrhatják meg saját játékukat. Az alkotó nagy álma, hogy az alkotás tevékenysége visszakerüljön az emberek hétköznapjaiba, a fiatalok és az idősebbek körében egyaránt. Mester Dóra 2022-től kezdve az országos versenyen sorra nyerte el munkáival az arany és ezüst érmeket, aminek eredményeként végül 2023-ban átvehette a magyarországi ezüstkoszorús babakészítő mesteri címet. Mindeközben felfigyelt rá a Kiss Áron Magyar Játék Társaság is, akiktől különdíjat vehetett át. 

Hatalmas örömforrás

„Szeretném, ha a fiatalok megtapasztalnák, hogy mekkora öröm tud lenni, amikor van a kezükben egy anyagdarab, amiből készül a végén egy olyan játék, amit szeretgethetnek, ölelgethetnek és ami, ha jól meg van csinálva, akkor hosszú évekig a társuk maradhat. Mindezt úgy, hogy ezt a két kezükkel készítettek el”

– mondta el a babakészítő, majd hozzátette, hogy számára gyerekkorában ez rengeteget adott és azóta is hatalmas örömforrás számára. Elsődleges célja a babakurzussal az, hogy átadja a hétköznapi örömszerzés e formáját és az is, hogy természetes módon serkentse a résztvevők kreativitását. Hozzátette, hogy egy kitartással és türelemmel elkészített játékra időt kell szánni, közben pedig minden egyes öltéssel egyre jobban és jobban megnyugszik és az ember. A varrás egy aprólékos munka, ami valódi koncentrációt igényel és ez sokak számára megoldást, felüdülést nyújthat a mindennapi rohanás és a kötelező feladatok teljesítése közben.

Munkáit szakmai zsűri díjazta (Forrás: Képarchívum)

Az időseknek is hasznos

Ez az aprólékos munka a finommotorikus képességet is fejleszti, amit nem árt gyakorolni és benne maradni a gyakorlatban idősebb korban is. Ha kézzel írunk, vagy bármilyen kézimunkát készítünk, idővel már nem vagyunk olyan ügyesek, rugalmasak, mint fiatalabb korunkban.

„Azért is hirdettem meg ezt az alkotónapot 100 éves korig , mert egy kézzel készült játékkal az idősebbek valódi emléket adhatnak át a gyerekeiknek, unokáiknak és hogy rámutassak milyen sokat segít a kreatív kézimunka idősebb korban is.”

– tette hozzá a szakember. A résztvevők javasolt életkorát 10 évestől határozta meg, ami nem véletlen. Az érsekújvári művelődési központban rendszeresen tartott kézműves foglalkozásokról az a tapasztalata, hogy a kisebb játékfigurák elkészítése esetén is szükséges másfél órát aktívan foglalkoztatni a gyerekeket, amit a 10 éves kornál fiatalabbak csak nagyon nehezen tudnak végig ülni. Mester Dóri több falunapon és fesztiválon is megfordult már, ahol az árusítás mellett szívesen állt az érdeklődők rendelkezésére az egyes játékok, plüssök elkészítésében is.

Mester Dóra díjazott babája. A szakember azt vallja, hogy az alkotás örömét meg kell tanítani a gyerekeknek (Forrás: Képarchívum)

Új kihívás

Jelenleg a pszichoterápiás babák készítését tanulmányozza. Ezek olyan speciális paraméterekkel rendelkező játékok, eszközök, amiket gyermekpszichológusok használnak foglalkozásaik során.

„Ezeket a különleges játékokat pedagógusok is használhatják, valamint olyan idősebbek esetében is alkalmazható, akiket demenciával, illetve Alzheimer-kórral diagnosztizáltak. Az elkészült játékok jelenleg tesztelés alatt állnak, de bízom abban, hogy beválnak és hamarosan ezekből is többet készíthetek”

– árulta el lapunknak Mester Dóra.

Távlati tervei közt szerepel, hogy egy többalkalmas babakészítő workshop keretében átadja teljes tudását a jelentkezőknek, akik a heti rendszerességű foglalkozások után tudnak majd akár saját maguk által tervezett babákat is készíteni. Idén is indul a győri babakészítő versenyen, ahol kiállítás nyílik a tágabb régió babakészítőinek munkáiból. Saját kiállítását Dercsikán a nyár folyamán nyitja meg.

Az érsekújvári alkalmakra is nagyon szívesen járnak szüleikkel a gyerekek (Forrás: Képarchívum)

A dunaszerdahelyi kurzusra való jelentkezés határideje 2023. február 28, szerda. Elegendő érdeklődő esetén a foglalkozást március 8-án tartják 9 órától 13 óráig a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Központban. Jelentkezni az [email protected] címen, a 0948 790 810-as telefonszámon, a közösségi oldalakon pedig a Medoridoll név alatt lehet. A kurzus díja személyenként 20 euró, ami minden szükséges anyag- és eszközköltséget tartalmaz, valamint a játék nyulat, amit a végén hazavisznek a készítők.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?