Az új évben ismét megmásszák a Pozsálót

Rozsnyó. A Szlovák Turisták Klubja és Csucsom község idén már 29. alkalommal hívják a hegyek és a téli természet szerelmeseit a hagyományos Újévi Pozsálói Túrára. Cél az 1293 méter magasan fekvő Pozsáló vagy más néven Ökörhegy meghódítása, amelyet a szervezők január 6-ára tűztek ki.

Rozsnyó. A Szlovák Turisták Klubja és Csucsom község idén már 29. alkalommal hívják a hegyek és a téli természet szerelmeseit a hagyományos Újévi Pozsálói Túrára. Cél az 1293 méter magasan fekvő Pozsáló vagy más néven Ökörhegy meghódítása, amelyet a szervezők január 6-ára tűztek ki. Ha az időjárás kedvező lesz, a csúcsról észak felé egészen a Magas-Tátra vonulatáig elláthatnak, déli irányban pedig a Bükk és a Mátra hegycsúcsait csodálhatják meg. Akik a túrán szeretnének részt venni, azok szombaton reggel 7:30 órától 8:30 óráig jelentkezhetnek. A start a Gulyapallag üdülőközpontnál kezdődik, első pihenőhely pedig a Doboskán lesz. Innen még 8 kilométer a csúcson lévő Barátkő, amelyet 5-6 óra alatt el lehet érni. A túra egyébként oda-vissza 16 kilométer távot jelent, ám nem megerőltető az idősebbek vagy a gyerekek számára sem. A jelentkezési díj 50 korona, amelyben egy jelvény és a Gulyapallagig az autóbusz díja foglaltatik benne. A szervezők figyelmeztetik az érdeklődőket, hogy az egészségügyi szolgálat csak a kijelölt útvonalon lesz bebiztosítva, amelyről nem tanácsos letérni. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?