Az SHMÚ által kiadott figyelmeztetések mostantól a Közegészségügyi Hivatal ajánlásait is tartalmazzák

időjárás szél

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) által kiadott meteorológiai és hidrológiai figyelmeztetések mostantól tartalmazzák a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) egészségügyi ajánlásait is – tájékoztatott Ivan Garčár, az SHMÚ szóvivője.

„A szél, a vihar, a túl alacsony vagy magas hőmérséklet, illetve az árvizek miatti riasztáskor az egészségügyi ajánlásokat is közzétesszük” – mondta Martin Benko, a SHMÚ vezérigazgatója.

Ján Mikas országos tiszti főorvos közölte, hogy például árvízkor gyakorlati információkat tesznek közzé az SHMÚ honlapján arról, milyen higiéniai előírásokat kell betartani, ha elönti a víz a kutakat, illetve mi vonatkozik az élelmiszerekre és a mezőgazdasági terményekre, valamint hogy milyen egészségügyi kockázatok léphetnek fel az árvíz következtében.

„A meteorológiai előrejelzések és figyelmeztetések során ajánlásokat tesznek közzé arról, mi a teendő például hőhullám, fagy, vagy más időjárási jelenségek idején, és azt is jelzik, mely veszélyeztetett csoportokat érinthetik leginkább ezek a jelenségek, és milyen egészségügyi kockázatokkal járnak” – tették hozzá a szakemberek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?