Az iskolába költözik a Kalokagathia sportklub

Nagykapos |

<p>Eddig a sportolni vágyók a művelődési központ alagsorában edzettek, nemsokára a szlovák alapiskola üres szárnyába költözhetnek.</p>

Az Ung-vidék központjában levő szlovák alapiskola egyik, jelenleg kihasználatlan pavilonjába költözik a Kalokagathia sportklub, előtte azonban kisebb építési munkákat kell elvégezni.

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, a szlovák alapiskola rekonstrukciójára az európai uniós pénzalapokból még 2008-ban nyertek el 1 980 250 euró támogatást, melyet a város önrésszel egészített ki. Ebből a pénzből minden ajtót és ablakot kicseréltek, az épületet hőszigetelték, új tetőszerkezetet készíttettek, az épületszárnyakat falazott folyosókkal kötötték össze, modernizálták a szociális helyiségeket. Új, jól felszerelt számítógépes szaktantermet kaptak a gyerekek, és központi öltözőt alakítottak ki. A felújítás 2010 szeptemberében fejeződött be. 2012-ben az önkormányzat úgy határozott, az egyik épületet – melynek felújítására az európai uniós támogatásból nem volt lehetőség – rekonstruáltatja, a munka befejeztével ide költöztették át a helyi művészeti alapiskolát. Előtte kicserélték az ingatlan ablakait és ajtóit, a belső tereket átépítették, a fűtési rendszert és a villanyvezeték-hálózatot is korszerűsítették.

Nemrég a szlovák alapiskola igazgatósága jelezte a város vezetésének, hogy az egyik épületszárny – az alacsony gyereklétszám miatt – üresen áll, s mivel a fűtési rendszerről nem tudják lekapcsolni, jó volna, ha a pavilont egyéb célokra használnák ki. Az önkormányzat úgy határozott, ide költözteti át a Kalokagathia sportklubot, amely eddig a művelődési központ alagsorában működött. Arról, hogy a szervezet milyen feltételekkel használhatja az ingatlant, egyelőre nem döntöttek. A beköltözés előtt szükség lesz új öltözőkre és zuhanyozóra. A szlovák iskola diáklétszáma azért csökkent az elmúlt időszakban, mert a szomszédos Deregnyőben teljes szervezettségű alapiskola nyílt. A korábban a nagykaposi intézményt látogató deregnyői diákok a lakóhelyükön folytatták tanulmányaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?