Rajkai határátkelő
Az ipolysági és az árvai átkelőt is le akarják zárni a fuvarozók
Az ipolysági (Šahy) és a Trstenánál levő határátkelőnél is forgalomkorlátozást terveznek a fuvarozók – mondta a TASR hírügynökségnek Stanislav Skala a Szlovákiai Közúti Fuvarozók Szövetségének (UNAS) tagja. A rajkai határátkelőnél egyelőre folyamatos a forgalom.
Skala tájékoztatása szerint a határ éjszakai lezárásához fényjelzésekre lenne szükség, de a fuvarozóknak nem állnak rendelkezésükre ilyen lámpák. „Nem akarunk bajba keveredni" - mondta Skala. A tervezett blokád elhalasztását vagy törlését attól tették függővé, sikerül-e tárgyalniuk az illetékesekkel.
A rajkai határátkelőnél reggel fél 10-kor még folyamatos volt a forgalom.
A fuvarozók követelései között szerepel az útadó és a vám 30%-os csökkentése. A jelentős áremelkedés miatt a fuvarozók az üzemanyag adójának csökkentését is követelik. A teherfuvarozók által használt útszakaszok blokkolásával akarják felhívni a figyelmet a problémákra.
Hétfőn (február 14.) néhány pozsonyi utcát zártak le a tiltakozó sofőrök. A közlekedési minisztérium elítélte az akciót, úgy fogalmaztak, hogy a fuvarozók „túszul ejtik a tisztességes embereket, akiknek munkába, orvoshoz kell menniük”. „Elítéljük az ilyen kényszerítő módszert, ráadásul fasiszták vesznek részt benne, rendkívül szerencsétlen megoldásnak tartjuk az ilyesmit" - mondta hétfőn Ivan Rudolf, a közlekedési minisztérium szóvivője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.