Az idén rekordszámú telelő túzokot számoltak Pozsonyban

túzok

Az utóbbi fél évszázad legmagasabb számú túzokpopulációja, több mint 580 egyed telel az idén a Pozsonyban az Ürgemezők nevet viselő védett madár területen – számolt be a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a helyi önkormányzat közlésére hivatkozva szombaton.

Az Ürgemezők az egyedüli olyan hely Szlovákiában, ahol ezek az impozáns madarak ma még költenek.

Az önkormányzat korábbi adatokra hivatkozva rámutatott: a mostaninál több túzok legutóbb a múlt század hetvenes éveiben tartózkodott a területen, konkrétan 1973-ban 697-egyedet számoltak ott össze.

A túzok egykor a Duna-menti régió egyik legjellegzetesebb madara volt, ám a huszadik század folyamán, részben a nagytáblás mezőgazdasági termelési módszerek miatt, állományának száma jelentősen lecsökkent, és a faj a legtöbb korábbi élőhelyéről teljesen eltűnt. A túzok szlovákiai előfordulása ma gyakorlatilag a szlovák-magyar-osztrák hármashatár környékére korlátozódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?