Az erőművészek már készülnek

Komárom. A Komáromi Napok évről évre visszatérő rendezvénye az erőművészek versenye. A Herkules – Erős Emberek Szlovákiai Szövetsége idén már hetedik alkalommal rendezi meg az Erőművészek Szlovákiai Bajnokságát, amely minden évben nagy közönséget vonz a komáromi labdarúgópályára. Valószínűleg május másodikán sem lesz ez másként.

„Idén öt számban mérhetik öszsze tudásukat, rátermettségüket a versenyzők – tájékoztatott Narancsik Sándor négyszeres szlovákiai bajnok, a Szövetség elnöke. – Lesz golyóemelés időre, 500 kilogrammos traktorkerék-borítás, 2x150 kilogrammos acaélbőrönd cipelése, valamint farönknyomás álló és fekvő pozícióban. Ez utóbbi számban reményeink szerint új országos csúcs születésének lehetnek majd tanúi a nézők. A 225 kilogrammos jelenlegi rekordot Kaszab Péter állította fel tavaly.” (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a ferdepados farönknyomásban évekig Narancsik Sándor volt a szlovákiai csúcstartó, 220 kilogrammos teljesítménnyel.)

Közönségcsalogatónak ígérkezik a golyóemelés is, ezúttal minél rövidebb időegység alatt kell a versenyzőknek a 120-170 kilogrammos golyókat felrakniuk egy 125 centiméter magas asztalra. Narancsik szerint izgalmas küzdelem várható, hiszen a nevezők között ott találjuk mind a tavalyi bajnokot, a csallóközaranyosi Laky Tibort, mind pedig a tavalyi bajnokság második helyezettjét, a bátorkeszi Kaszab Pétert. Részvételi szándékát jelezte Zdeněk Chobo és Ladislav Kubka is, de több ígéretes ifjú tehetségre is számítanak. A nevezéseket április 26-ig várják a szervezők. A verseny összdíjazása a tárgyi nyereményekkel együtt eléri a hetvenezer koronát. A versenyszámok között Szajka Róbert kempo-csapata szórakoztatja a közönséget.

A bajnokság részvevői egyperces néma csenddel emlékeznek meg a tavaly december elsején gyilkosság áldozatául esett társukról, a kétszeres szlovákiai bajnok Peter Mudrochról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?