Az egykapuzó lévaiak harmadik döntetlenje

Léva. Az első hely megszerzésére aspiráló dél-szlovákiai csapatok vasárnap koradélután lejátszott presztizscsatáját nagy érdeklődés kísérte Léván. Az egyre jobb formában játszó hazaiak ugyanis az élmezőnyben tanyázó, volt listavezető párkányiakat látták vendégül

Az első sípszót követően a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. A 2. percben a 16-os sarkáról szabadrúgáshoz jutottak a lévaiak, Vidra lövése centiméterekkel szállt a kapu mellé. Két perc elteltével újabb pontrúgás következett a sorban. Kubala szöglete után kavarodás támadt a papírgyáriak kapuja előtt, Kuťka lövését a vendégvédők blokkolták. A 9. percben Chmelo egyéni akciója végén a kapu mellé célzott. A 28. percben Jenes egy párkányi védőt kicselezve tisztára játszotta magát, s a kifutó Procházka mellett bal alsó sarokba gurított. A folytatásban az első gól szerzője tovább növelhette volna találataian a számát, ám két ízben is baj volt az irányzékkal. A 34. percben sakk-matt helyzetben a kapu fölé fejelt. Röviddel az első félidő lefújása előtt Jenes újabb fejese a felső lécen csattant. Az első negyvenöt percben az Ančic-legénység nem sok vizet zavart Léván, csupán a higanymozgású Bábsky megmozdulásai okoztak gondot a hazai védőknek. A félidei pihenő után sem változott a játék képe. Pavlík vezérletével továbbra is a hazaiak irányították a játékot. Az 55. percben egy újabb lévai szögletrúgás után Chmelo fejese szállt kapu mellé. A 76. percben Bábsky került jó lövőhelyzetbe, Straka azonban a helyén volt, kiöklözte a labdát. A 79. percben Chmelo két védőt is kicselezett, ám a döntő pillanatban Urbán nagy hidegvérrel szerelte őt. A 81. percben Gavroň szabadrúgására a hórihorgas Gajan emelkedett ki a hazai védők gyűrűjéből és a jobb felső sarokba fejelte a labdát. A 87. percben Havran lehetett volna a nyerőember. Első lövését Procházka maga elé tenyerelte, az ismétlés pedig a kapu fölött hagyta el a játékteret. Ez volt a Maslen-gárda immár harmadik őszi döntetlenje hazai környezetben. A vendégcsapat ezúttal a Fortuna segédletével szerzett értékes pontot idegenben. LEVICE–ŠTÚROVO 1:1 (1:0). Gólok: 28. Jenes, ill. 81. Gajan. Sárga lap: Gonda, ill. Gajan, Balázs Krisztián, Bábsky. Játékvezető: Koníček, 720 néző. LEVICE: Straka–Medgyesi, Golian, Chmelo, Gonda, Jenes, Pavlík, Kubala (Tužinský), Havran, Vidra, Kuťka (Švec). ŠTÚROVO: Procházka–Urbán, Marsal, Saláta, Gavroň, Balázs Krisztián, Koscelník, Kamas, Bábsky, Miši-čák, Gajan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?