Az egyik szenci iskolában csak holnap kezdődik a tanév

Szenc |

<p><span style="font-size: 12px;">Októberig is eltarthatnak az építkezési munkálatok.</span></p>

Csak holnap kezdődik a tanév a Malom utcai szlovák tanítási nyelvű alapiskolában, mert elhúzódtak a felújítási munkálatok. A munka még mindig tart, ha befejeződik, kétszáz férőhellyel bővül az iskola kapacitása. Az alapiskola épületét átalakították, mintegy 1,1 millió eurós ráfordítással. Az önkormányzat saját erőből, hitelből és állalmi támogatásból finanszírozza a felújítást. Bővül a konyha és az étkezde is. A munkálatokat még június derekán kezdte a kivitelező nagyszombati CS vállalat. A diákok két nappal korábban kapták meg a bizonyítványt. Holnap ugyan megkezdődik a tanév, de az új részt még nem lehet használni. A későbbi tanévkezdést az illetékesek a rossz időjárással és a munkálatok során bekövetkezett csúszással magyarázza. A szenciek szerint viszont nem igazán dolgoztak feszített tempóban az építkezésen, és július végén már sejteni lehetett, hogy késni fognak. Beázás és egy júliusi tűzeset is hátráltatta a munkát. A tetőszerkezet hegesztése során izzani, majd füstölni kezdett a szigetelőanyag. A felelősséget a kivitelező elismerte. Szenc lakosainak száma évről évre nő, egyre több helyre van szükség az óvodákban és az iskolákban. 2008-tól 314-gyel bővítették az óvodai férőhelyek számát, de még mindig számtalan gyereknek nem jut hely az óvodákban. A létszámnövekedés már érződik az iskolákban is, éppen ezért a város az iskolahálózat további bővítésének tervén dolgozik. A szenci alapiskolákban idén 2078 diák kezdte meg a tanévet, ami 157-tel több a tavalyi évhez képest.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?