Az anyjuk mellett a helyük

Trencsén. Az anyának ítélte azt a két kisgyereket a Trencséni Járásbíróság, akiket szombaton vitt el Máriatölgyesről (Dubnica nad Váhom) – valószínűleg Libanonba – az apjuk.

Trencsén. Az anyának ítélte azt a két kisgyereket a Trencséni Járásbíróság, akiket szombaton vitt el Máriatölgyesről (Dubnica nad Váhom) – valószínűleg Libanonba – az apjuk.

A bírósági határozat azt jelenti, hogy az apának, Mahmud Abbas Hammoudnak vissza kell hoznia az ötéves Husszeint és négy évvel idősebb nővérét, Fatimát. Édesanyjuk, a válófélben lévő Daniela Hammoudová bevallása szerint eddig azért nem kérte gyerekei felügyeleti jogát, mert nem tudott erről a jogi lehetőségről. Mahmud és Daniela válópere még nem ért véget, márciusban folytatódik, s a nőnek az eddigi eljárás során nem volt jogi képviselője. A bíróság a többi közt arra hivatkozva rendelte el jogerősen a gyerekek visszaszolgáltatását, hogy félő, erős lélektani sokk érte őket az anyjuktól való elválasztás miatt. Az sem zárható ki – figyelmeztet a járásbíróság –, hogy az új környezetben az egészségüket is veszély fenyegeti. A 39 éves apát a szlovák rendőrség körözi, de – a gyerekekkel együtt – már az Interpol is keresi. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?