Az alternatív fűtési rendszer jelentené a megoldást

Ipolyszalka |

<p>„Bár a környező településekkel - Leléddel, Bajtával, Kiskeszivel - összefogva mindent megtettünk, amit a Szlovák Gázművek kért tőlünk, és igyekeztünk teljesíteni minden előírt feltételt, sajnos azt kell mondanom, itt, ezen a mindenki által elfelejtett vidéken mégsem lesz gáz.</p>

Pedig az elosztóállomás itt van néhány kilométerre tőlünk, ám a gázművek előzetes számításai alapján az ide befektetett pénz csak 61 év múlva térülne meg számukra“ - nyilatkozta lapunknak Józsa János, Ipolyszalka polgármestere.

Már papíron is megkapták a gázművek ezen határozatát, mégsem adják fel a reményt, hiszen egy nagyvállalkozó esetleges letelepedése a környéken bizonyára változtatna a helyzeten. Egy ipari üzem felvevőképessége és az általa fogyasztott gázmennyiség pótolná a gáz bevezetéséhez hiányzó köbmétereket.

Ipolyszalka polgármesterének elmondása szerint Szlovákiában a Párkánytól Ipolyságig húzódó területen kívül csupán északi irányban, Losonc felé találhatók olyan települések, ahová nincsen bevezetve a gáz, így kénytelenek alternatív fűtési rendszer kiépítésén gondolkodni. „A környező községek polgármestereivel már beszélgettünk a biogáz, a biomassza, a kukorica és a farost felhasználása által kínálkozó alternatív fűtési lehetőségekről, de ehhez az összefogáson kívül - hiszen egyedül egyetlen falu sem tudná megteremteni a szükséges feltételeket - szükség lenne egy kiírásra is, amit megpályázhatnánk.

Egyelőre tehát várunk, és amint megjelenik az uniós pályázatokban, komolyabban is foglalkozni kezdünk az alternatív fűtési rendszer kiépítésének lehetőségével“ - tette hozzá Ipolyszalka első embere. A faluban működő alapiskola fűtésrendszerének átalakítására benyújtott pályázat szintén egy alternatív fűtési rendszer kiépítését célozza meg.

Ipolyszalka polgármestere a község által benyújtott pályázatok közül a magyarországi Szobbal közösen beadott 1,9 milliós eurós (50 millió korona) pályázat kapcsán a legbizakodóbb. „A csatornarendszer kiépítése mellett egy olyan víztisztító-állomás létrehozása a célunk, amelyre a környező községek is rákapcsolódhatnának. Ezzel kapcsolatban Szobbal együtt Budapesten keresztül pályáztunk meg egy európai uniós támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?