Az áldozat fején ugrált, most szabadlábon van

Trencsén |

<p>Tizenegy vizsgálati fogságban töltött hónap után szabadlábra került az a kidobó, akit egy máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) diszkó vendégének, a 21 éves Ľuboš Višňovskýnak a halálra verésével vádolnak. A férfi ellen emberölés és garázdaság miatt folyik eljárás, melyért héttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.</p>

Marián Sipavý, a Trencséni Kerületi Ügyészség szóvivője elmondta: az ügyészség azért nem kérte a gyanúsított vizsgálati fogságának meghosszabbítását, mert a nyomozás lezárult.
Az ügyészség egyelőre nem tudta benyújtani a vádemelési javaslatát, mert a gyanúsított ügyvédje beteg.
A férfi már korábban kérvényezte szabadlábra helyezését, de azt a járási és a kerületi bíróság egyaránt elutasította. Több tanú - életét féltve - csak védett tanúként volt hajlandó vallomást tenni.
A tanúk elmondása szerint, miután összeverte, Lukáš P. még ugrált is áldozata fején, aki másnap a kórházban halt bele sérüléseibe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?