Avatás a városnapokon

Rimaszombat. A város koncentrációs táborokba hurcolt, megkínzott és hősi halált halt zsidó polgárainak állítanak emléket idén a május 5-én kezdődő városnapok keretén belül.

Az alkotó, Mag Gyula az utolsó simításokat végziSzekeres Éva felvételeA városból és a történelmi Gömör-Kishont megyéből 1944 júniusában Auschwitz–Birkenauba deportálták a zsidó lakosságot, a deportáltak közül nagyon kevesen kerültek élve vissza Rimaszombatba. A régió kutatói többezernyi elhurcoltról tudnak, ma már alig van jelen a zsidóság a régióban.

A holokauszt-emlékmű felállításának gondolata még 2000-ben merült fel, a tervek elkészítésével és a művészi kivitelezéssel Mag Gyula szobrászművészt bízta meg a város. Az emlékmű az 1868-ban épült, a kommunista várospusztításnak az 1980-as évek végén áldozatul esett zsinagóga egykori helyén áll. Érdekesség, hogy az akkori Városi Nemzeti Bizottság elnöke ma is a rimaszombati önkormányzat tagja, sőt a rendszerváltás után polgármestere is volt a gömöri városnak. Az emlékmű közel félmillió koronába került, ennek nagy részét adakozásból, pályázati úton sikerült a városnak megszereznie. A riolitból készült, egyszerűségében monumentális művet április 26-án, a kora délutáni órákban rakták össze. Az avatásra május 5-én kerül sor, erre az emlékezésre néhány rimaszombati származású, ma külföldön élő vendéget is várnak. A rimaszombatiak kedden délután érdeklődve figyelték az emlékmű felállításának munkálatait. Többen annak is hangot adtak, hogy közvetlenül az emlékmű mögötti falon éktelenkedő graffitit ajánlatos lenne eltávolítani. Néhányan a nézelődők közül megjegyezték, tapasztalataik szerint máig él egyfajta antiszemita szemlélet, így azon sem csodálkoznának, ha az emlékművet akár közvetlenül felállítása után megrongálnák. A városban nem hivatalosan ugyan, de léteznek különböző csoportosulások, amelyeknek tagjai között szélsőjobboldali nézeteket képviselő szlovák és magyar fiatalok is vannak. „Izraeli rokonaink is adakoztak az emlékműre, legutóbb aggódva kérdezték, milyen ma a helyzet Rimaszombatban. Sajnos nem tudtam megnyugtató választ adni erre a kérdésre” – mondta egy rimaszombati polgár az emlékmű felállítását figyelve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?