Régió

Autós üldözés Losonc mellett: csak a lövések állították meg a drogdílert

Losonc | A rendőrség csak figyelmeztető lövések leadásával tudta megállítani a sofőrt, aki egy háznak és egy autónak is nekiment menekülés közben.
SITA

2018. január 27. 16:51

Illusztráció - Képarchívum

A losonci rendőrök péntek este lettek figyelmesek a BMW-re, mely ok nélkül változtatott útirányt, ide-oda cikázott és a szembe jövő sávba is áthajtott. Fény- és hangjelzésekkel megállásra szólították fel az autóst, aki erre nem reagált, sőt egyre gyorsabb menekülésbe fogott.

Mivel a BMW veszélyeztette a közúti forgalom többi résztvevőjét, a rendőrök figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe.

A sofőr tovább menekült, Kálnóban felhajtott a járdára és nekiütközött egy családi ház kerítésének, ezt követően pedig nekiment egy Škoda Octaviának is. A Kálnó és Losoncnagyfalu közötti úton a rendőrök leadták a második figyelmeztető lövést a levegőbe, de a sofőr erre sem reagált.

A rendőrök ekkor leadták a harmadik és negyedik lövést is, de már a menekülő autó kerekére céloztak.

Ez már már rábírta a menkülő autóst, hogy megálljon.

Miközben a rendőrök megközelítették az autót, látták, hogy a sofőr helyet cserél a mellette ülő személlyel.

Az autóban ketten ültek, a 38 éves Branislav és egy 21 éves nő.

A kocsi átvizsgálása során a rendőrök drogokat találtak. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a férfinak nincs jogosítványa, el van tiltva a vezetéstől.

Önnek ajánljuk

Čaputová magyarok között töltötte napját

Čaputová magyarul posztolt Gombaszögről

Korábban lényegesebben befogadóbb volt a világ

Ha jól választ, a nagy melegben az étel is hűsíthet

Kellemetlen: véletlenül rossz házba tört be a NAKA

Melegkiütés vagy napallergia?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?