Autókat és boltot gyújtott fel a maffia Szereden

Szered |

<p>A helyiek megelégelték a rendőrség tehetetlenségét és panaszlevéllel fordultak a kormányfőhöz és az országos rendőrfőkapitányhoz.</p>

A tiltakozást kezdeményező helyi képviselők szerint az utolsó csepp a pohárban az esperes vasárnapi megtámadása volt – a rendőrség azt tanácsolta a sértettnek, hogy nem érdemes feljelentést tennie.

Képviselők egy csoportja kedden aláírásgyűjtési akciót indított a városban. Ľubomír Veselický városi képviselő, a panaszlevél egyik megfogalmazója elmondta: a rendőri vezetőkkel folytatott eddigi megbeszélések nem hoztak eredményt, a bűnözés továbbra is rendkívüli mértékű Szereden. A bevásárlóközpont előtt gyűjtött aláírásokat a panaszlevélhez kívánják csatolni.

Panaszukban sajnálattal veszik tudomásul, hogy a szeredi rendőrség nem teljesíti a közbiztonság és a közlekedés biztonsága területén rá háruló feladatokat, nem lép fel a fiatalkorúakat alkohollal kiszolgáló vendéglősökkel szemben. „Szomorú tény, hogy Szereden komoly probléma a drog. Városunkban egy keréken száguldoznak a motorosok a rendőrség észrevétele nélkül. Mindezek mellett a lakosok láthatják, hogyan tegeződnek és fognak kezet a rendőrök olyan személyekkel, akiket a város lakói vagabundoknak hívnak, ők azok, akik nyíltan fitogtatják az erejüket, a törvények figyelmen kívül hagyásával” – áll a panaszban, amelyet a kormányfőnek, a belügyminiszternek, az országos rendőrfőkapitánynak, a nagyszombati kerületi rendőrkapitánynak és a galántai járási kapitánynak küldenek el.

Egy szeredi internetes hírportálon egymást érik a lakossági panaszok. A fórumozók úgy érzik, csupán az egyszerű sofőröket bünteti a rendőrség, akik nem kapcsolták be fényszóróikat, a komolyabb gondok évek óta elkerülik a rendőrök figyelmét. Sok lakos viszont azon a véleményen van, hogy az akció az önkormányzati választásokat megelőző kampány része. Mindenesetre a lakosok megoldást várnak, és készülnek a mára összehívott rendkívüli képviselő-testületi ülésre, amelyre információink szerint Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány is hivatalos.

Mára virradóra ismeretlen tettesek felgyújtottak két személyautót a Szeredhez tartózó Alsószerdahelyen, ugyanebben az időben felgyújtottak egy építőanyagokat forgalmazó kereskedést is. A leégett bolt tulajdonosai a testvérei annak a városi képviselőnek, aki a megromlott közbiztonság miatti petíciót kezdeményezte.

Az autók esetében viszont a gyújtogatók tévedtek, és a testvérek szomszédjának gépkocsijait gyújtották fel. Az autókban 20 ezer, a boltban 65 ezer eurós kár keletkezett. (jm, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?