Átminősítenék az Alistál és Nyárasd közti utat

alistál
Alistál/Nyárasd |

Az alistáli vasúti átjáró korszerűsítésével ismét napirendre kerülhet az 1400-as út átminősítésének kérdése. Ez az a 7 kilométeres útszakasz, amely összeköti Alistált Nyárasddal és kb. a felénél szeli át a vasúti sínpár.

Érsek Árpád közlekedési miniszter még az előző megyei vezetés idején kérte a megyét, újítsa fel az út egyes szakaszait, hogy az új vasúti átjáró elkészülte után harmadrendűről másodrendűvé minősíthessék át az utat, ezzel lehetővé téve a kamionforgalmat is.

Ez nagymértékben megkönnyítené Nagymegyer, Ekecs, Apácaszakállas, valamint Nyárasd lakosainak életét, tehermentesítené az utat és nem utolsósorban a kamionok hosszabb szakaszon használnák a 63-as elsőrendű utat, amely díjköteles

 – mondta a miniszter. Berényi József, a megyei önkormányzat alelnöke elmondta, az út átminősítéséhez nagyon sok engedélyt kell beszereznie a megyének. „Az engedélyeztetési folyamatot a múlt héten elindítottuk. Korábban is megpróbáltuk már, de a vasúti átjáró hiánya miatt leállt a dolog. Mivel sem az út szélessége, sem az állapota nem felel meg egy másodrendű út követelményeinek, kivételt kell kérnünk a közlekedési minisztériumtól. A felújítás tervben van, ha minden jól megy, idén elkészülhet az út Nyárasdtól a vasúti átjáróig, jövőre pedig a vasúttól Alistálig” – összegezte az alelnök. Bacsó László, Nyárasd polgármestere, a Megyei Önkormányzat Közlekedési Bizottságának elnöke Ekecs és Nagymegyer polgármesterével közösen 2017 decemberében kérte a megyét, kezdeményezze az átminősítést a közlekedési minisztériumnál. A minisztérium azt válaszolta, várni kell a vasúti átjáró megépítésére, illetve a megye végezze el a szükséges felújításokat az útszakaszon. „A vasúti átjáró elkészült, még fel kell újítani az útburkolatot, de erről egyelőre nem született döntés, és sajnos a költségvetésben sem számolunk vele” – mondta Bacsó. „Mindennek ellenére bízom benne, hogy a megyei önkormányzat segítségével sikerül megbirkóznunk az adminisztrációs problémákkal és a finanszírozással” – zárta Bacsó. Berényi József és Bacsó László egyetért abban, a legjobb az lenne, ha elsőrendűvé minősítenék át az utat, és akkor a további költségek nem a megyét, hanem a közlekedési minisztériumot terhelnék.

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?