Átalakítás vár a kórházakra

Nagyszombat. Az eredeti tervekkel ellentétben nem kell az év végéig átalakítani a kórházakat. A parlament néhány nappal ezelőtt két évvel későbbre, 2009 végére tolta ki a transzformáció határidejét. Ez a dunaszerdahelyi és a galántai kórház szempontjából is lényeges változás lehet.

A megyei önkormányzatok az utóbbi egy-két hónapban különös figyelemmel várták, milyen döntés születik az átalakítás kérdésben. Mivel számolniuk kellett az idei, év végi határidővel, lehetőségeik és a közgyűléseken belül érvényesülő politikai akarat szerint megkezdték a várható változtatás adminisztratív előkészítését.

ĺgy volt ez Nagyszombat megyében is, ahol a folyamat három megyei fenntartású egészségügyi intézményt érint: a dunaszerdahelyi, a galántai és a szakolcai (Skalica) kórházat. A megyei képviselő-testület október végi soros ülésén olyan határozatot hozott, hogy az említett intézmények vagy nonprofit szervezetekké válnak, vagy más jogi formára térnek át. A „más jogi forma“ megfogalmazás a megyei MKP-frakció javaslatára került a közgyűlési határozatba. Ez az általánosabb fogalmazásmód a képviselőknek nagyobb mozgásteret hagyott ahhoz, hogy ha a parlament az év végi transzformációs határidő mellett dönt, legyen lehetőség választani a nem nyereségorientált és a piaci alapú kórházirányítás közt (s ha az utóbbit támogatja a megyei testület, legyen mód kiválasztani a legoptimálisabb kereskedelmi formát).

Mivel a határidő két évvel későbbre tolódott ki, Nagyszombat megyében külön bizottság készíti majd elő az említett három kórház transzformációját - döntött múlt heti ülésén a képviselő-testület. Alábbiakban megyei képviselők véleményét kértük ki az átalakítással kapcsolatban.

Kvarda József (MKP), Nagyszombat megye alelnöke:

Mi a helyzet a kórházakkal kapcsolatban?

Az átalakítást előkészítő bizottságot úgy állítottuk össze, hogy a tagok a Dunaszerdahelyi, a Galántai járásból és a szakolcai (Skalica) régióból vannak, Ľudovít Daučo pedig egészségügyért felelős megyei alelnökként került a testületbe. Az eredeti törvény értelmében az év végéig transzformálni kellett volna a kórházakat, de ez fizikai képtelenség. Szerencsére a parlamentben olyan megoldás született, hogy még két évet kaptunk ehhez. Persze - tekintettel a kórházak gazdasági-pénzügyi helyzetére -, két évet nem várhatunk a megoldással. A mostani helyzet a korábbi állapotok összegződése, a dunaszerdahelyi kórházban nagyságrendileg 180, a galántaiban 150 millió korona mínusz van. A kórházaknak gyakorlatilag hitelező cégek - a villamos, a víz- és a gázművek, a Szociális Biztosító stb. - sem várhatnak a pénzükre, ezért a bizottságnak a lehető leggyorsabban, tehát január elején össze kell ülnie, s végre egyértelmű javaslattal előállni. E nélkül ugyanis a személyzetet, az orvosokat nem tudjuk megtartani, mert nem lehet annyi fizetést adni nekik, amekkorát a magánkórházak kínálnak. Műszakilag is javítani kell az egészségügyi ellátást, tehát a cél az, hogy minél előbb megoldás szülessen.

Most is növekszik az adósságállomány?

Most már nem, mert a transzformáció elindításának előfeltétele volt, hogy legalább nullszaldóval kell zárni az éveket. A dunaszerdahelyi kórház egy kicsit nehezebb helyzetben van, mert a felbári épületkomplexum, a dunaszerdahelyi volt rendelőintézet, Nagymegyer és egy sor olyan objektum van - úgymond - a nyakára van akasztva, amelyekkel kapcsolatban kiadásai vannak, de azokból semmiféle bevétele nem származik. A törvényből kifolyólag megemelték a személyzet fizetését, ami most kissé megzavarta a folyamat pénzügyi vonatkozásait, de egyébként a dunaszerdahelyi kórház is nullszaldós. Most már lehet egy komoly lépést tenni annak érdekében, hogy hosszú távú megoldást is tudjunk javasolni a képviselő-testületnek.

Biró László, Nagyszombat megye közgyűlése MKP-frakciójának vezetője:

Mi idézte elő az újabb helyzetet, milyen megoldás formálódik?

Lényegében arról van szó, hogy az előző, októberi testületi ülésen, amikor ezzel a témával foglalkoztunk, még úgy volt: az év végéig transzformálni kell a kórházakat. Az akkori határozati javaslatban a nonprofit szervezetté alakítás szerepelt. Az MKP-frakció indítványozta, hogy ne helyezzünk előtérbe egy jogi formát, hanem a nonprofit szervezet mellette szerepeljen a határozatban a „más jogi forma“ megfogalmazás is. Most azonban a parlament módosította a törvényt, és két évvel későbbre halasztotta a transzformációs kötelezettséget. Tehát a jövő évben felkészülhetünk a döntésre, ezért bizottságot hoztunk létre, amely nem csak egészségügyi szakemberekből áll. Az átalakítás ugyanis részben menedzseri, gazdasági probléma, vagyis ilyen szempontból is meg kell világítani. A frakción belül még nem említettem, de annak vagyok a híve, hogy a megoldást nem kellene elhúzni 2009 végéig. Elképzelhetőnek tartom, hogy kellő előkészítés után a jövő év végén is transzformálhatók a kórházak. A bizottság minden testületi ülésen jelentést tesz a munkájáról.

Milyen elképzelés formálódik az MKP-frakción belül?

Nem lehet egységesen kezelni a három kórházat. Mindegyiknek külön problémái vannak, más az épület, más a struktúra, tehát nem lehet kitalálni egy modellt, és mindháromra rákényszeríteni. Ha tehát Szakolca azt mondja, az ottani intézménynek ilyen és ilyen jogi forma felel meg, nem biztos, hogy az Dunaszerdahelyen vagy Galántán is elfogadható. A megye galántai járásbeli képviselői szerint nem biztos, hogy a nonprofit szervezet a legjobb megoldás. Hogy Dunaszerdahelyen melyik vélemény van többségben, nem tudom. A galántai kórházba be kell ruházni, márpedig egy nonprofit szervezet erre senkit sem serkent. Lehet, végül mindhárom kórház ugyanazt az utat választja, de most nem szabad megmondani, hogy mindegyiknek egyfelé kell mennie.

Gál Gábor, az MKP Nagyszombat megyei és parlamenti képviselője:

Mi volna az optimális megoldás?

Az, ha a kórház költségvetési szervezetről egy olyan más jogi formájú intézménnyé alakulna át, amely abszolút transzparens, tehát lennének felelősök a gazdasági eredményekért. A legjobb volna valamilyen gazdasági társaság, amelynél kettős könyvelés van, abból ugyanis világosan látható, hogyan gazdálkodik a kórház. A másik dolog: az intézményt az új jogi formában nullszaldóval kell elindítani. Le kell venni róla a régi adósságot, s a megye vagyonkezelő társaságára, az SMS-re átvinni, hogy a kórház megszabaduljon a tartozásoktól, amelyek állandóan kamatostul terhelik. Szükséges leválasztani azokat az ingatlanokat is, amelyeknek a kórházhoz most már semmi közük.

Milyen kereskedelmi forma volna megfelelő?

A részvénytársaságot részesíteném előnyben. Az egészségügyi tárca az elmúlt megbízatási időszakban és most is az állami kórházaknál a részvénytársaságokat preferálja, és nagyon jók az eredmények. Ez nem egy varázspálca, csak láthatók a pénzfolyamatok, áttekinthetőbb az egész rendszer.

Galántán melyek a felesleges ingatlanrészek?

A gyerekpavilonnal szembeni munkásszálló, az épület mögötti raktárrészlegek, amelyek teljesen kihasználatlanok. Meg kell gondolni azt is, mit kezdjünk a gyerekpavilonnal.

Közvetlen értékesítésre gondol?

Versenytárgyalás keretében kell eladni ezeket a részeket. Több ilyen épület már most szerepel azokban a tárgyalt anyagokban. Politikai és szakmai döntésnek kell születnie. Az egész úgy történik, hogy a kórház javasolja, melyek azok az ingatlanok, amelyekre nincs szükség.

Milyen időn belül kellene rendezni a kérdést?

Megmondom őszintén, ezt a transzformációt jó volna legkésőbb 2008 harmadik negyedévére befejezni.

Pallya Gábor, az MKP Nagyszombat megyei képviselője:

Milyen megoldást javasol a kórházak esetében?

A megyei képviselő-testület jó döntést hozott azzal, hogy nem döntött sehogy. Ezt nem szabad elkapkodni, mert a kórház az alfa és az omega, sajnos, előbb-utóbb mindenkinek oda kell fordulnia. Most valamivel hosszabb időnk van tárgyalni, mérlegelni. Azt hiszem, kórházainkat már nem lehet másképp megmenteni, csak úgy, ha azokba pénzt fektetnek. Azzal, hogy kicseréljük Józsit Ferivel, átfestjük pirosról fehérre, nem változik semmi. Úgy vélem, talán az lesz a megoldás - de ez még hipotetikus -, hogy részvénytársaság jön létre. Abba pénzinjekcióval belép egy olyan szubjektum, amely garantálja a kórházak anyagi hátterét. Persze, a megyének megmarad a felügyeletet biztosító részvénycsomag.

Mekkora megyei tulajdonrészre gondol?

Ötven százalék és valami, tehát hogy ne lehessen a megye képviselő-testületének belegyezése nélkül semmit lényegesen változtatni. Arra gondolok, nehogy például valaki hospice-t hozzon létre, vagy másféle, gazdasági szempontból vonzóbb tevékenység felé vigye el a kórházat, és leépítse azokat a részlegeket, amelyek szükségesek, de nem hajtanak akkora hasznot.

Vannak olyan ingatlanrészek is, amelyeket értékesíthetne a megye?

A galántai kórház körül rengeteg nagy terület van, ezeket a kórháznak kell rendben tartani. A megye vagyona kihasználatlan; nemcsak parlagon hever, hanem pénzbe is kerül a karbantartása. Vannak bezárt épületek, amelyeknek az állagát meg kell őrizni, miközben semmiféle tevékenység nem folyik azokban. Az eladás is az adósság és a rezsiköltség csökkentésének egy módja. A hetvenes években épült galántai kórháznak ez a második, befejezett szakaszban épült része. Volt egy harmadik fázis, amikor tüdőpavilont és afféle tüdőszanatóriumot akartak építeni a hátsó, óriási területen. Ebből nem lett semmi, mert véget ért a szocializmus korszaka, nem volt pénz a befejezésére. Ennek a területnek a kórház szempontjából nincs jelentősége.

Mennyi idő van a transzformációra?

Szerintem sürget az idő, mert politikailag felvállaltuk a galántai kórház körüli problémák rendezését. Megoldás szükséges egyszer s mindenkorra, hogy ne legyen kétes, lesz-e kórház Galántán vagy sem, és mindenki lássa: az intézmény rövid időn belül felfutó ágba kerül. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?