Átadták a komáromi Szinnyei József Könyvtár felújított főépületét (VIDEÓ + KÉPEK)

Szinnyei József Könyvtár
Komárom |

A komáromi Szinnyei József Könyvtár központi épülete csaknem két év után nyitja meg újra kapuit az olvasók előtt. Nyitra megye az elmúlt években mintegy 900 ezer eurót fektetett az intézménybe.

A most befejezett felújítás 2020 végén kezdődött. Nyitra megye jóvoltából összesen 732 ezer euróba kerültek a munkálatok, amely során kívülről szigetelték az Eötvös utcai épületet, s ezzel párhuzamosan a belső teret és a szociális helyiségeket is felújították. Mindehhez szorosan kapcsolódik egy korábbi fejlesztés, 2018-ban fejezték be ugyanis a nyílászárók cseréjét, a tető leszigetelését, ill. megerősítették az épület statikáját is. Ez 186 ezer euróba került.

Galéria

Az ünnepélyes átadón Fabó Mária igazgató emlékeztetett, intézményük gyakorlatilag 191 éves, hiszen elődjüket a Komárom Megyei Könyvtárat 1831-ben alapították. Az állomány alapját Kultsár István magánygyűjteménye képezte – az elmúlt csaknem 200 évben pedig számtalanszor költöztették a könyveket.

A főépület földszintjén található a szlovák, a magyar, valamint a más külföldi nyelveken megjelentetett köteteket átfogó szépirodalmi részleg. Az emeleten pedig a gyermekosztály könyvei várják az olvasókat, ill. itt vannak a zenei kötetek is. A mintegy 100 ezer kiadványt kezelő könyvtár a nyilvánosság előtt még pár napig zárva lesz, november 2-án nyit ki újra.

Szinnyei József Könyvtár

Az átadón részt vett Milan Belica, Nyitra megye elnöke is, aki hangsúlyozta, a komáromi könyvtár egyben „befeketés a jövőbe” is, hiszen a könyvnek, mint médiumnak az internet korában is megvan a maga perspektívája. Csenger Tibor, a megye alelnöke pedig többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt önkormányzati ciklusban az MKP, ill. a Szövetség frakciója mindent megtettek annak érdekében, hogy a Komáromi járás arányosan részesüljön a fejlesztési forrásokból – s úgy gondolja, hogy sikerült is elérniük ezt a célt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?